Riersch Tamás

6
dec

Megújult hinták és mászókák szerte a kerületben

Gőzerővel zajlanak a köztéri játszóelemek felújításai a kerületben. Ennek ékes példája, hogy három helyszínen is új eszközöket adtak át. Cserdiné Németh Angéla polgármester előbb a Tarpai téren, majd a Kőrakás parkban, legvégül pedig a Száraznád parkban beszélt az adott körzet képviselőjével a megújult szabadidős eszközökről. „A Tarpai téren két új mászókombináció, egy hinta és egy új csúszda épült, valamint az

Read more

5
dec

Bővült a funkció, szintet lépett a Csodavár

Rendhagyó módon ünnepelte a pestújhelyi Csodavár Budapest Inkluzív Fejlesztő Központ, Játszóház és Kávézó a fogyatékos emberek világnapját. December elején ünnepélyes keretek között megnyitotta kapuit a Csodavár Budapest Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény (EGYMI). Az egykori Széchenyi moziban már 2018 óta zajlik az ép és sajátos nevelési igényű gyerekek integrált fejlesztése, amely folyamat idén nyáron szintet lépett. „Nyártól a köznevelési államtitkárság

Read more

3
dec

Meggyújtották az első adventi gyertyát

A kerületi önkormányzat a Csokonai Nonprofit Kft.-vel közösen idén is közösségi adventi koszorút állított a Fő téren. Az első gyertyát – amely a hit szimbóluma is egyben – advent első vasárnapján Makai Ferenc, az Ö.T.H.É.T. Egyesület elnöke, Jancsovics József, a Bárka Baptista Gyülekezet lelkésze és Gyurkó Dániel alpolgármester közösen gyújtotta meg. „Nekünk civilszervezeti vezetőknek a hit azt jelenti, hogy tevékenységünkkel

Read more

29
nov

Fiatal tehetségek díjazása

A XV. Kerületi Önkormányzat hosszú évek óta elismerésekkel és ösztöndíjakkal támogatja azokat a fiatalokat, akik a tanulásban vagy a sportban tehetségesek. November utolsó hétfőjén hagyományosan – már 2012 óta – az „Élen a tanulásban, élen a sportban” és a „Kerület Kiváló Sportolója” elismeréseket osztották ki. Idén pedig a tanulás és a sport mellett a művészetekben kiemelkedő fiatalokat is jutalmazták az

Read more

25
nov

Életmentést tanultak a látássérültek

Elsősegélynyújtó és életmentő képzést tartott látássérült embereknek a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet Ifjúsági Csoportja, karöltve a Magyar Vöröskereszt XV. Kerületi Kirendeltségével. Az Újpalotai Közösségi Házban megtartott eseményen az ERESZ Látássérültek Egyesületének tagjai sajátíthatták el a legalapvetőbb ismereteket. „A látássérültek is ugyanolyan emberek, mint az épek – hangsúlyozta Csukáné Polyák Erzsébet, az egyesület elnöke –, azaz bármikor kerülhetnek olyan helyzetbe,

Read more