Riersch Tamás

20
dec

Sokaság a Fő téren – ételt osztott a DK

Advent utolsó napjaiban a Demokratikus Koalíció kerületi szervezete finom ebéddel és egy tartós élelmiszert tartalmazó csomaggal kedveskedett a rászorulóknak az újpalotai Fő téren. A közéleti személyiségekből és aktivistákból álló csapat rövid időn belül 150 tál ételt osztott szét. Már reggel 9 óra előtt hatalmas sor állt a Fő téren felállított sátrak előtt december 19-én. A Demokratikus Koalíció helyi szervezete ugyanis

Read more

18
dec

Mohácsi 100 – új tábla a fasorban

Emléktáblát állítottak Mohácsi Ferenc rákospalotai képzőművész, festő, rajztanár tiszteletére a Rákospalotai Emlékfasorban december 14-én. Az év végi ünnepségen a család tagjain kívül jelen volt még Cserdiné Németh Angéla polgármester, Csernák János alpolgármester és a kerület díszpolgára, Nagy Előd festő- és éremművész, Mohácsi Ferenc tanítványa. A fiatalon, mindössze 54 esztendős korában elhunyt Mohácsi Ferenc idén lenne 100 esztendős. Rövid életútja nagyon

Read more

10
dec

Fellobbant a remény lángja is

A hit után a remény lángja is fellobbant az újpalotai Fő téren, ahol advent második vasárnapján ismét sokan összegyűltek a közösségi koszorúnál. A gyertyagyújtók ezúttal Perczel Tímea, a Nagycsaládosok Újpalotai Egyesület elnöke, Fogarasi Gábor, az Újpalotai Református Egyházközség lelkésze és Csernák János, a XV. Kerületi Önkormányzat alpolgármestere voltak. Advent második vasárnapja december 8-ra esett, így a Mikulás sem járt még

Read more

6
dec

Megújult hinták és mászókák szerte a kerületben

Gőzerővel zajlanak a köztéri játszóelemek felújításai a kerületben. Ennek ékes példája, hogy három helyszínen is új eszközöket adtak át. Cserdiné Németh Angéla polgármester előbb a Tarpai téren, majd a Kőrakás parkban, legvégül pedig a Száraznád parkban beszélt az adott körzet képviselőjével a megújult szabadidős eszközökről. „A Tarpai téren két új mászókombináció, egy hinta és egy új csúszda épült, valamint az

Read more

5
dec

Bővült a funkció, szintet lépett a Csodavár

Rendhagyó módon ünnepelte a pestújhelyi Csodavár Budapest Inkluzív Fejlesztő Központ, Játszóház és Kávézó a fogyatékos emberek világnapját. December elején ünnepélyes keretek között megnyitotta kapuit a Csodavár Budapest Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény (EGYMI). Az egykori Széchenyi moziban már 2018 óta zajlik az ép és sajátos nevelési igényű gyerekek integrált fejlesztése, amely folyamat idén nyáron szintet lépett. „Nyártól a köznevelési államtitkárság

Read more