perpal

3
nov

Képes felünk

A képekhez való ősi vonzódásunkról szól ez a bejegyzés. Nevezzük gyermeki rajongásnak. És rögtön mutassuk is be az első rajzot, amelyet a Periszkóp blognak készített egy váci kisfiú, Takács Olivér. Büszkék vagyunk rá, és várjuk a kerületi gyerekek tüsténkedését is. Nem félünk attól, hogy az itthoni gyerekek kevesebbet rajzolnának, láttuk a műveket Újpalotán az állatnapi bulin, nemrég pedig a Pestújhelyi

Read more

2
nov

Képek a Rákospalotai temetőből

A Mindenszentek és Halottak napja (november elseje és másodika) a halottakra való emlékezés ünnepe. Az ünnep előestéjén a szentbeszéd közben megkondulnak a harangok, a hozzátartozók a kegyelet virágait tűzik az elhunytak sírjára. Másnap, halottak napján van az ünnepélyes szentmise. Mindenszentek napján a holtak lelki üdvéért gyertyát gyújtanak a sírokon. Sokan úgy tartják, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból,

Read more

31
okt

Egy jelképes sírról

Mindenszentek és Halottak napja hetében egy névtelen sírral foglalkozunk, amelynek fakeresztjét a Liva malom közvetlen közelében láttuk. A parányi sírhantot, amelyen műanyag virágokkal állítottak emléket az élők az ismeretlen holtnak, akkor fotóztuk le, amikor Merk Péter önkormányzati képviselő beterjesztette a malom helyreállítására és a Nevesincs tóra vonatkozó elképzeléseit a városházán.    A sír pár lépésre a régi, felgyújtott malomépület sarkában árválkodik. Amikor

Read more

26
okt

Ne fészbukozz részegen! – rendhagyó irodalomóra a blogban

Itt van a tudás az orrunk előtt a hálón. Egy kattintásra vagyunk Arany Jánostól, a Hamlettől vagy a Facebook-ra feltöltött alkalmi költeményektől. A jelek szerint kéznél vannak azok a középkorú literátorok is, akik nagyon keményen megdolgozták küzdelmes pályájukon anyagukat: a magyar nyelvet. A Periszkóp rendhagyó irodalomórára invitálja a magyartanárokat és az irodalom ügyei iránt érdeklődő diákokat, amikor közzéteszi a Szabó

Read more

22
okt

Aranylábú hétvégi gyerekek

Mozgalmas hétvégéje volt a REAC utánpótláskorú csapatainak. Az U11 Tahitótfalura ruccant ki, és olyan hatcsapatos Bozsik-tornán vett részt, amelyen nem a győzelem volt a középpontban, hanem a játék és a sportszerű viselkedés. Több szép győzelem, döntetlen és vereség is szerepelt az eredmények között. A csapat legjobbja ezúttal Radó Csanád lett, oklevéllel jutalmazták. A kis videóban, amelyet a kedves falusi focipályán készítettünk,

Read more