Átalakuló oktatásszervezés

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Átszervezték a tankerületeket, így kerületünket összevonták a XVI. kerülettel. A szomszédos városrészben Kovács Katalint nevezték ki a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Észak-Pesti Tankerületi Központ igazgatójának, akit arról is kérdeztük, mi várható az átalakítás után.

Kovács Katalin/Fotó: XV Média, Vargosz

Kovács Katalin/Fotó: XV Média, Vargosz

– Milyen változások várhatóak azzal, hogy a XV. és a XVI. kerület közös irányítás alá került?

– Jelenleg még két önálló tankerület működik, de 2017. január 1-jétől az Észak-Pesti Tankerületi Központban olvadnak egybe. Mindkét kerületet azonos elvek alapján kell megszervezni, a jónak bizonyuló gyakorlatokat meg kell hagyni a közös munka során.

– Van már konkrét terve a XV. kerületi intézményekkel kapcsolatban?

– Korai lenne még konkrét tervekről beszélni, hisz alig egy hónapja kértek fel a XV. tankerület vezetésére, ugyanakkor vannak olyan feladataim, mint például a Magyar–Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium átvétele a korábbi fenntartótól vagy a Száraznád iskola átadása az Esztergom–Budapesti Főegyházmegyének, amelyek sok elfoglaltságot jelentenek. A tervek szerint a napi feladatok után stratégiai felmérést végeznék az intézményeknél, hogy a rendelkezésre álló források figyelembevételével dönthessek a prioritásokról.

– Az elmúlt három és fél évben a XVI. kerületben sikerült kialakítani egy olyan partnerségi kapcsolatot az intézményvezetőkkel, amely működőképesnek bizonyult, hiszen szolgáltatói szemlélettel végeztük a feladatainkat. A XV. tankerületben is hasonló ambíciókkal látok munkához. Az általam vezetett szervezet inkább a folyamatok megszervezésében és a források hatékony kezelésében, szétosztásában kell hogy jeleskedjen. Támogatjuk mindkét kerület intézményeit, és biztosítani fogjuk a pénzügyi és szakmai hátteret az intézményvezetők döntéseihez. Számunkra a gyermekek érdeke az első, és ennek szellemében kívánom végezni a munkámat.

– Eddigi munkája során volt már kapcsolata a XV. kerületi intézményekkel, vagy most kezdődik az ismerkedés?

– Pályakezdő pedagógusként a Pestújhelyi úti általános iskolában tanítottam. A családi gyökerek is a kerületbe nyúlnak vissza, így a XV. kerületi iskolák nem ismeretlenek számomra.

– Az elmúlt időszakban kritikákat fogalmaztak meg arról, hogy az egyes intézmények igazgatói jogköre nagyon szűkre szabott. A jövőben több és önállóbb döntést hozhatnak a vezetők?

– Az intézményvezetők hatáskörének kiszélesítésére már szeptember 1-jétől számíthatnak kollégáim, amelyet, a jogszabályoknak megfelelően, a következő év elejétől további pluszjogosultságok követnek.

Comments are closed.