Átalakuló intézmények

Átlagos olvasási idő: 1 perc

Az ÉPK 13. számú épületének elkezdődik az átalakítása, felújítják a volt Neptun iskola épületét is, a Deák téri orvosi rendelő kivitelezése azonban még várat magára.

Aláírták április 11-én a kivitelezői szerződést az ÉPK 13. számú épületének felújítására, így ezt követően elkezdődhet az épület rekonstrukciója. Az épületben a  földszinten kap majd helyet a tüdőszűrő és tüdőgondozó, míg az emeleten fizikoterápia, gyógytorna, gyógymasszőr és háziorvosi rendelés lesz – tudtuk meg Oláh Bélától, a RUP-15 Városfejlesztési Kft. ügyvezetőjétől.

A 13-as számú épület/Fotó: XV Média, Vargosz

A 13-as számú épület/Fotó: XV Média, Vargosz

A felújítás magába foglalja az épület külső és belső átalakítását, az épület közvetlen környezetének kialakítását, új parkolók építését, valamint az ezekhez kapcsolódó épületvillamossági, épületgépészeti és egyéb külső-belső munkákat. A kivitelezőnek a szerződés aláírását követően 13 hónap áll rendelkezésre a munka elvégzésére.

A Deák téri orvosi rendelővel kapcsolatban sajnos nem kaptunk ilyen jó híreket. A beruházás közbeszerzési eljárása eredménytelennek bizonyult, mivel a beérkezett ajánlatok meghaladták a rendelkezésre álló forrást. Emiatt a főépítészi iroda irányításával átdolgozzák a terveket, ezt követően az új közbeszerzési eljárást várhatóan májusban írják ki – tájékoztatott az ügyvezető.

A volt Neptun iskola épületfelújításával kapcsolatban megtudtuk, áprilisban ott is elkezdődhet a kivitelezés. A belső munkálatokkal szeptemberre végeznek, a külső munkákkal pedig novemberre szeretnének elkészülni. A kormány még 2015-ben döntött arról, hogy a magyarországi, kínai nyelven folytatott alapfokú oktatás feltételeinek fejlesztésére és a középfokú oktatás kialakítására több mint 740 millió forint támogatást biztosít a Neptun utcai iskola épületének fejlesztésére.

A Neptun iskola épülete/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A Neptun iskola épülete/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Információink szerint – melyet hivatalosan egyelőre nem erősített meg sem az Emberi Erőforrások Minisztériuma, sem a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) – a következő tanévtől beköltözik a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola a volt Neptun iskola épületébe. Az intézménynek a Klik lesz a fenntartója, és az önkormányzat működteti majd, akárcsak a többi oktatási intézményt.

Comments are closed.