Arany Violin: jöhet a döntő

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Száz jelentkező gondolta úgy, hogy ő lesz az év énekhangja. Az ország minden tájáról érkeztek az önjelöltek a Sződliget utcába, az aspiránsok fele a kerülethez kötődik. 2014-ben Benji nyert, aki aztán elcsípte az X-Faktorban a 3. helyet. A faktor itt volt és itt van most is az énekversenyen, a tévések vadásznak a tehetségekre.

– Negyedszer rendezzük a versenyt, ötvenen jutottak a középdöntőbe, és végül tizennégyen vesznek részt a döntőben – mondta az eseménnyel többször foglalkozó Periszkópnak Karacs Miklós, a Csomópont Művészeti Tanoda vezetője. – A négytagú zsűri maximálisan 10 pontot adhat, a kerület fődíjában mindegyik döntős részesül, az énekesek közös lemezfelvételen vehetnek részt a a verseny után.

A döntő pénteken voltaképpen egy nagy gálakoncert lesz. Este hatkor a Hubay Zeneiskolában Hajdu László polgármester nyitja meg a derbit, a nézőtéren kétszázan férnek el, az eseményről profi tévéfelvétel készül.

A fődíj egy kétszemélyes hétvégi utazás, ezen kívül valaki ajándékcsomagot kaphat a zeneszöveg.hu részéről, egy helyi vállalkozás, az Art Flower virágcsokrokkal támogatta a Violint. A Budapesti Show Színház pedig azzal, hogy egyéves musical társulati szerepet biztosít a különdíjasnak. Szintén különdíjat ajánlott fel a zsűri elnöke, Cserteg István, a tatabányai Peron Music Tehetséggondozó Alapítvány elnöke, és profi tiszteletdíjas fellépéssel jutalmazza kiválasztottját. Egy másik zsűritag, Pál Zoltán a stúdiófelvétel lehetőségével ajándékozza meg azt, aki neki a legjobban tetszik.

– Nagyobb a visszhangja az énekversenynek, mint amire eredetileg számítottunk – mondta Karacs. – Van egy olyan helyi őstehetségünk, akiről név szerint nem beszélhetek, mert nem szeretném befolyásolni a döntőt, de még sokat fogunk róla hallani. Ott voltak aztán a gyerekek is, akik nem jutottak ugyan be a döntőbe, de a Kicsi a bors, de erős gyerek-tehetségkutató versenyen  még találkozhatunk velük. A lényeg, hogy kíváncsian várom a döntőt. Annyit ígérhetek, hogy nagyon izgalmas lesz. (PP)

A Periszkóp videói a meghallgatásról dalbetétekkel és nyilatkozatokkal itt találhatók.

 

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.