Átlagos olvasási idő: 2 perc

Idén november 14-e és 23-a között rendezte meg a Csokonai Művelődési Központ az ANNO Művészeti Hetet, ahol ismét változatos, színvonalas kulturális és művészeti programok várták az érdeklődőket. A rendezvénysorozat nyitó eseménye az V. Rákospalotai Rövidfilmszemle volt, amelyen László Tamás országgyűlési képviselő mondott köszöntőt. November 16-án, a Csokonai 60. születésnapja alkalmából rendezett gálaesten Hajdu László, kerületünk polgármestere üdvözölte a megjelenteket. Az alábbiakban válogatást láthatnak a fesztivál 10 napjának eseményeiből.

RoFi megnyitója/Fotó. XV Média, Vargosz

RoFi megnyitója/Fotó. XV Média, Vargosz

Segítsd az iskoládat verseny/Fotó: XV Média, Vargosz

Segítsd az iskoládat verseny/Fotó: XV Média, Vargosz

Az ANNO első napján tartották a „Segítsd az iskoládat!” versenysorozat döntőjét, ahol a Kolozsvári Református Kollégium és a kerületi általános iskolák mérték össze tudásukat. A versenyt idén Czabán Általános Iskola csapata nyerte meg, második a Hartyán iskola, harmadik pedig a Kolozsvári Református Kollégium lett.

Az Aranyszamár Színház Janikovszky Éva Bertalan és Barnabás című meséjéét adta elő/Fotó: XV Média, Vargosz

Az Aranyszamár Színház Janikovszky Éva Bertalan és Barnabás című meséjét adta elő/Fotó: XV Média, Vargosz

Csokonai gála/Fotó: XV Média, Vargosz

Csokonai gála/Fotó: XV Média, Vargosz

Idén is megkoszorúzták Klebelsberg Kunó emléktábláját/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Idén is megkoszorúzták Klebelsberg Kunó emléktábláját/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Vinnai András Lefitymálva című darabja az ANNO-n/Fotó: Gólem Színház

Vinnai András Lefitymálva című darabja az ANNO-n/Fotó: Gólem Színház

Dózsa gimnázium tanulóinak, tanárainak műsora/Fotó: XV Média, Vargosz

Dózsa gimnázium tanulóinak, tanárainak műsora/Fotó: XV Média, Vargosz

Herpay Gábor fotóművész kiállítása is szerepelt az ANNO programjában. A tárlatot kollégánk, Varga Gábor Vargosz nyitotta meg/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Herpay Gábor fotóművész kiállítása is szerepelt az ANNO programjában. A tárlatot kollégánk, Varga Gábor Vargosz nyitotta meg/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Jordán Tamás egyszemélyes édes-bús előadását is megtekinthették a nézők az ANNO-n/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Jordán Tamás egyszemélyes édes-bús előadását is megtekinthették a nézők az ANNO-n/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Lakók és telepek címmel kiállítás nyílt a Rákospalotai Múzeumban, amelyet december 6-ig tekinthetnek meg az érdeklődők/Fotó: XV Média, Vargosz

Lakók és telepek címmel kiállítás nyílt a Rákospalotai Múzeumban, amelyet december 6-ig tekinthetnek meg az érdeklődők/Fotó: XV Média, Vargosz

Lumen Christi kórus koncertje zárta az ANNO Művészeti Hetet a Csokonaiban/Fotó: XV Média, Vargosz

Lumen Christi kórus koncertje zárta az ANNO Művészeti Hetet a Csokonaiban/Fotó: XV Média, Vargosz

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Comments are closed.