Állatpark lehet kerületünkben

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Bár a tervben még sok a bizonytalanság, a jelenlegi elképzelések szerint állatpark létesülhet kerületünkben. Mégpedig egy olyan, sok-sok növénnyel betelepített, biztonságosan körbezárt terület, amelyben főként kistestű, szelíd állatok kapnának helyet – tudtuk meg Nagy Andreától, a park megálmodójától.

Parktervek, illusztráicó

Parktervek, illusztráció

– Az állatpark kialakításának gondolata alapvetően az állatszeretetemből, tenni akarási vágyamból fakad. Látom, hogy egyre többen élnek stresszben, amelyre az állatterápia jó orvosság lenne, és az is tény, hogy Budapesten kevés a rekreációs zöldterület. Mindezeket egybevéve született meg egy olyan park ötlete, amelyben a látogatókat állatok veszik körül, mintegy egyszerűsített állatterápiás jelleggel. A parkjelleg lesz a domináns, tehát szép, nyugodt környezet, növényekkel és padokkal, de emellett állatokkal is találkozhatnak a látogatók – mesélt az elképzelésekről Nagy Andrea.

A megvalósítás persze még sok mindentől függ. Jelenleg végeznek egy kérdőíves felmérést, amelynek fontos a szerepe, ugyanis ez alapján véglegesítik az eredeti és részben kidolgozott elemeket. Kiderül majd például, hogy milyen állatokra van igény, mekkora az utazási hajlandóság egy ilyen zöldterületért, vagy hogy ingyen, napijegyes, vagy akár bérletes formában látogatnák inkább a parkot. – A kérdőív eredményétől sok minden függ, többek között az is, hogy helyileg hol van igény a parkra. Annyit elárulhatok, hogy jelenleg egy, a XV. kerületben lévő terület a cél – mondta Nagy Andrea.

(Kedves olvasó! Segítse Nagy Andrea munkáját és az alábbi linkre kattintva töltse ki a kérdőívet. Köszönjük!)

https://docs.google.com/forms/d/1dI5v_uosU1o7Cmk4BgiB5zrc7k6iKi643hM3IhD1pvo/viewform?usp=send_form

Comments are closed.