Váradi Éva, a zúgó szélvihar

Egy parányi, hatéves kislány teljesen felborította a rendet a Csomópont Tehetséggondozó Gold Talent versenyének vasárnapi válogatóján. Váradi Éva felbukkanását a zúgó szélviharhoz vagy a nyári záporhoz tudjuk csak hasonlítani.

A nyitott verseny döntőjét, amelyre bárki bárhonnan bármilyen produkcióval jelentkezhetett, júliusban rendezik, ekkor ünnepli a Csomópont (is) a hatodik születésnapját.

Váradi Éva felbukkanása tehát nem lehetett véletlen.

A kislány, aki tüzes táncprodukcióval vétette magát észre, Kál községből érkezett, és nem teljesen ismeretlen a minisztárok világában, már több tévéműsorban látható volt. Karacs Miklós és kollégái ezzel együtt csodálattal figyelték a kislány bemutatkozását, ezt tettük mi is. Miközben más versenyzők is felmutattak valamit a tehetség morzsáiból. Jött egy srác Nagykanizsáról, ügyesen gitározott, és érkezett egy ifjú hölgy Zuglóból, üde és szép jelenség. De mégiscsak Váradi Éva volt az, aki értelmet adott a tehetségkutatásnak.

Évikét elkísérték a szülei és nagyszülei is. Az édesapa Váradi József 30 éves, kőműves és burkolómunkákat vállal Pesten, az anya, a 25 éves Aszódi Éva háztartásbeli. Kál Heves megyében található, a családnak pélyi gyökerei is vannak (innen származik Törőcsik Mari és Koncz Zsuzsa). A kislány nem szeret enni, talán csak a palacsinta az, aminek szívesen a közelébe megy, az óvodában pedig a locsolókanna a jele. Ezeket a morzsákat abból a villáminterjúból csíptük le, amelyet a vidám családdal az udvaron készítettünk a bemutató után. Évike most megy iskolába, mindene a tánc, és úgy tanul (figyelem, ez teljesen ugyanaz, mint mikor meghallottuk az Illés, a Rolling Stones vagy a Beatles számait a hőskor rádióműsoraiban!), hogy megnézi a youtube-on, majd rögtön megpróbálja eltáncolni. Ezzel megfejtettük azt a rejtélyt is, hogy miért nem kislányosan táncol. (Váradi Éva táncprodukcióját itt lehet megtekinteni. A Despacito, Luis Fonzi, Daddy Yankee szerzeménye időközben elérte a 4,6 milliárd online letöltést, ezzel a világ eddigi leghallgatottabb-nézettebb dala lett – A Szerk.)

Itt tartjuk szükségesnek leszögezni, hogy semmi averziónk nincs a populárisabb műfajok tehetségkutató műfajaival. Idős zenészek és művészek ráérősen le szokták szólni, mert a gyerekek a tévé és az internet segítségével gyorsan szerzik a hírnevet, nincs mögötte (mondják az öreg rókák) valódi teljesítmény. Erről mi másként vélekedünk. Egy-egy gitárakkord lefogása és három tánclépés megtétele mögött is iszonyú sok gyakorlás rejtezik, egy-egy tíz-tizenkét éves sportolónak is sok munkája van a gólban vagy abban, hogy lefaragja a korosztályos csúcsot. Mitől volna ez másképp az énekeseknél vagy táncosoknál?

A Sződliget utcai Csomópont missziója, hogy a kallódó, hányódó, helyüket kereső fiatalokat felkarolva, kevésbé akadémikus módszerekkel népszerű produkciókat állít elő. Karacsékat igen gyorsan el tudtuk helyezni a kerület kulturális térképén, amikor tavasszal belopóztunk az Arany Violin Énekverseny válogatójára. A szofisztikáltabb KOMA Bázis mellett (ahol ifjú videoharcosunk, Márton Bence is randalírozik) mégiscsak a csomópontosok azok, akik a fiatalokat a musical-lel, a countryval vagy a hiphappal meg tudják szólítani. Munkájukat gyakorta kíséri fanyalgás, miközben a popkultúra fogásaira tanítják ifjú pácienseiket. Ennek ugyanúgy része a polgárpukkasztás és a magamutogatás, mint a tarka színek használata. De fontos a mesterségbeli tudás is. Erre akkor döbbentünk rá, amikor a Gold Talent válogatóján a messzemenően szolgálatkész szűri az egyik jelentkező arcberendezését és hangképzését kezdte tanulmányozni.

Az örökmozgó Karacs Miklóst sikerült másfél percre megállítanunk, ez számunkra is sikerélménynek számít. Mutatjuk.

Váradi Évával és a többi jelentkezővel hamarosan a kerületi színpadon is lehet találkozni. A kislány tánca olyan, akár egy igazi periszkóp, amivel egy pillanatra meg lehet pillantani a közeli jövőt! Mindenkinek azt ajánljuk, nehogy kihagyja. Július közepén rendezik a Csomópont születésnapi buliját, akkor lesz a Gold Talent döntője, reményeink szerint a káli kiscsillaggal. Fellépnek a violinosok és sokan mások is.

Odaúszunk mindenképp. (PP, Rab László, 2017. június 19.)

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.