A várakozás szabályai

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Előző számunkban írtunk a megállás szabályairól, amiket értelemszerűen alkalmazni kell a várakozásra is. Ez azt is jelenti, hogy azokon a helyeken, ahol megállni tilos, ott a várakozás is tilos.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Megállásnak számít, ha a járművezető az utasok ki- és beszállásának idejére áll meg, folyamatos rakodást végez vagy egyéb okból legfeljebb 5 percig tartózkodik egy helyben a járművével.
Tilos várakozni, de megállni szabad a három külön úttesttel rendelkező út középső részén, lakott területen kívül főútvonalon, illetve olyan helyeken, ahol a jármű az út menti ingatlanra való behajtást vagy a kihajtást – az ingatlantulajdonos hozzájárulása nélkül – akadályozza. Szintén tilos a várakozás ott, ahol az autó szabályosan várakozó másik jármű megközelítését vagy elindulását akadályozhatja, vagy azon az úttesten, ahol a járdán a megállás megengedett – sorolta a tudnivalókat Hernádi Zsuzsa, a Safedrive Kft. ügyvezetője.
A szakember hozzátette: a várakozást jelző tábla alatt – amennyiben vannak – a ki­egé­szítő táblákat sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha a kiegészítő tábla időszakot jelöl meg, akkor csak a megjelölt időtartamot meghaladó várakozás tilos. Ahol tábla meghatározott időtartamú várakozást enged, a várakozás elkezdésének időpontját a jármű szélvédője mögött elhelyezett tárcsán jelezni kell. A tárcsán mutatott időt a gépkocsi elindulása nélkül tilos átállítani.

Comments are closed.