A nagy tértakarítók

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Területbejáráson voltunk, ismerkedtünk az újpalotai lakótelepen élőkkel, gondjaikkal, örömeikkel. Sokan mondták a Kavicsos-közben, óvodások és szüleik, a nevelők, a László gimnázium diákjai, hogy bizony néha csak szemlesütve lehet közlekedni ebben a csendes kis parkban, szégyen mennyire tele van kutyagumitól kezdve – a „kétdekással” és nagyobb üvegtársaival – csikkel, papírokkal, üdítős üvegekkel és különféle sörös dobozokkal, és még ki tudja mivel.

Gondolkodtunk, hogyan tudnánk a közelben lévő játszóteret és az azt körülvevő parkot tisztává – vagy legalábbis: tisztábbá – varázsolni, mivel ami a lakótelepen élőknek jó időben, hétvégeken sétára, pihenésre, találkozási pontnak tökéletes, az sajnálatos módon sok-sok embernek „természetes” szemetelő helye. 

S ekkor ki jött ki az óvoda bejáratán Turóczyné Ungvári Edit – az Újpalotai Összevont Óvodák Kavicsos Tagóvoda vezetője (csak az elnevezés ilyen hivatalos, az igazgató néni egy mosolytündér, az összes lelkes kolléganőjével, akik a gyermekek óvodai nevelését nem munkahelyi kötelességből végzik: a gyermekek iránt érzett alázattal vegyes szeretet vezérli őket).

Megszületetett a gondolat, követte a szervezés. Kapóra jött a XV. kerületi Önkormányzat „Köztisztasági Hónap” programja. Az óvónénik félszavakból is megértették, mire gondolunk – a szülőktől megérkezett a beleegyező nyilatkozat. És összeállt a Nagy Tértakarító Szövetség. Mutatjuk. 

Volt olyan óvodáslányka, aki csak a mai szemétgyűjtő akcióra jött oviba. Nagy komolyan magyarázta, hogy családi programjuk van éppen, de ez fontos, a szemetet össze kell gyűjteni, ezért bejött és elkísérte a nagyi is!” Ehhez nem kell komment – mint ahogy ahhoz sem, hogy a környező lakók közül kilencen érkeztek (olvasták az előre kiragasztott plakátokon az eseményt), gyűjtőzsákot, szemét-felszúró botot ragadtak, és a lelkes gyereksereggel együtt élvezték-végezték a két órányi tér-tisztogatást.

A gyerekek óriási örömére Pingvin Pityu is végig velünk volt. A végén alig akarták Pityut elengedni — ölelték, puszilták és megígérték, hogy vigyáznak a rendre, és a télen megtanulják Pityu összes dalát!

Nagyon nem akartuk – de ennek az öröm-együttlétnek is vége lett! Az óvodások fegyelmezetten indultak az ovi bejárata felé, amikor még a szervezők egy kis köszönőkártyával, szaloncukorka édességgel (melyet dunakeszi ismerősünk adományozott) és sok-sok mandarinnal köszönték meg a részvételt – a köszönő kártyácskából jutott a velünk együtt takarító lakóknak is.

Köszönjük az önkormányzat részéről Andula Zsuzsának és Tajti Rékának a szervezési munka alatt nyújtott segítő tanácsokat és a részvételt. 

MINÉL TÖBBSZÖR – VELETEK – UGYANITT – ÉS MÁSHOL! Fotók a tértakarításról itt

Szepesiné Deim Judit és Bohus Katalin – szervezők, rajzolók, ollókezelők, gereblye-művészek, gyermek-kacaj rajongók

Vörös János és Szepesi Tibor – sofőr, dekoratőr, grafikai segédmunkás, szemetes-zacskó cipelő szakmunkások, egyébiránt lelkes férjek-urak. (PP, 2017. november 18.) 

K Ö S Z Ö N J Ü K  részvételedet  az óvodai  környezet  tisztántartásában!

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.