A lila szülők híre messzire jutott

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Jól kezdődött a február Vincze Csaba, a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola Intézményi Tanácsának és Szülői Szervezetének az elnöke számára. Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterétől ugyanis elismerő oklevelet vehetett át február 2-án.

Vincze Csaba/Fotó: XV Média, Vargosz

Vincze Csaba/Fotó: XV Média, Vargosz

– Az indoklásban az áll, hogy az „iskola Szülői Szervezetének és Intézményi Tanácsának elnökeként végzett áldozatos munkáért” kaptam az elismerést – mondta a kitüntetett szülő.

A lila iskola vezetése hagyományosan kiválóan együttműködik a szülőkkel. A kapcsolat alapjait még a Szülői Szervezetet korábban 9 éven át irányító Ivanics Zsolt és az intézmény akkori igazgatója, Csonti Istvánné tették le. Vincze Csaba a 2012/13 tanévtől vezeti a Szülői Szervezetet, szorosan együttműködve Bäckné Kremm Andrea igazgatóval.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

– A László Gyulában a döntéseket mindig közösen – a pedagógusokra, a diákokra és a szülőkre támaszkodva – hozzuk meg – mondta a díjazott. Ezenkívül folyamatosan tartjuk a kapcsolatot az iskola és a szülők között, véleményezzük a dokumentumokat, részt veszünk a programok szervezésében, magunk is pályázatokat (rajz, fotó) írunk ki a diákoknak, karitatív gyűjtéseket szervezünk, aktívan részt veszünk a tantermek felújításában, és megpróbálunk mindenben segíteni a pedagógusoknak, és rajtuk keresztül a gyerekeinknek.

A lila iskolában jelenleg 33 osztályban kilencszázhetven diák tanul. A tanulóközösségeket három-három szülő képviseli a szervezetben, közülük negyvenen szinte minden program szervezésében részt vállalnak.

– Az elismerést én kaptam, de valójában a szülőknek és az intézménynek szól, akik nélkül nem tudna ilyen jól működni a rendszer, mint ahogyan a László Gyulában működik – hangsúlyozta Vincze Csaba.

Comments are closed.