A kerület szolgálatában

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A közigazgatás területén mintegy három évtizede dolgozik. A Városüzemeltetési Osztály vezetői feladatait 2013-tól látja el a XV. kerületi polgármesteri hivatalban. Jávori ­Péter a városrészben végzett lelkiismeretes munkájáért idén Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Érdemérem elismerésben részesült. Szakmájáról, mindennapjairól beszélgettünk a kitüntetett szakemberrel.
– Miként indult a pályafutása a városrészben?
– Itt nőttem fel a kerületben, és az élet furcsa fintora, hogy akkor költöztem el, amikor a helyi polgármesteri hivatal jogelődjénél dolgozni kezdtem. Műszaki érdeklődésem már középiskolai tanulmányaimat is meghatározta. Építőipari szakközépiskolát végeztem, így adott volt, hogy az érdeklődésemnek megfelelően tanulok tovább. Pécsett a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán szereztem diplomát, majd tervezőként az Agroberhez kerültem. A rendszerváltás derekán a cég megszűnőben volt, így műszaki ellenőrként 1988-ban átjöttem jelenlegi munkahelyemre.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

– Milyen feladatok tartoznak a hatáskörébe?
– Városüzemeltetéssel, vagyis a közterületek karbantartásával, felújításával foglalkozunk. A képviselő-testület által jóváhagyott beruházási, fejlesztési feladatok végrehajtása és az ezekkel összefüggő műszaki ellenőri, koordinációs teendők ellátása tartozik hozzánk. Mindemellett részt veszünk az önkormányzati pályázatok bonyolításában is. Közműhálózatok terén pedig ellátjuk az önkormányzat és a kerületi lakosság képviseletét a szolgáltatók felé.
– A sok teendő mellett hogyan tudja lendületes tempóját megtartani?
– Sajnos egy gyermekkori betegség miatt le kellett mondanom a versenyszerű sportról, ugyanakkor a mozgásszeretetem nem szűnt meg. Kedvelem a labdajátékokat, fiatalon kézilabdáztam, ma jobbára csak nézem a meccseket. Gerincbántalmaim miatt már csak az úszás jöhet szóba, amely viszont remek kikapcsolódás.
Minden bizonnyal több időt kellene pihenésre szánnom, viszont szeretnék még egy kicsit tevékenykedni a szakmában. Mindemellett nagy büszkeség, hogy feleségemmel idén ünnepeljük a 40. házassági évfordulónkat, és három gyerekem is sok örömet nyújt számomra.

Comments are closed.