„A jövőnk a tét” – beszélgetés tüntető tanárokkal és diákokkal

Messzire nyúlik vissza, mikor kezdődtek az első nagy tanártüntetések az oktatás helyzetének megváltoztatásáért. Az első utcára vonulások szinte a rendszerváltással egyidősek, 1990-ben az akkor két éve működő PDSZ (Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete) és a PSZ (Pedagógusok Szakszervezete) szervezte tüntetés a tanári bérért vonult utcára. Az elmúlt tíz évben ehhez még számos olyan probléma jött. A teljesség igénye nélkül: a tanszabadság szűkítése, az irreálisan megnövekedett óraszámok, NAT felülvizsgálata. Bár a 2016-ban szerveződött, rögtön szimbólummá vált kockásinges mozgalom tömegeket mozgatott meg, végül csendben halt el, emlékét a mostani tüntetések kockás jelképei viszik tovább.

A tüntetések 2022 óta szervezettebbé, folyamatossá váltak, a január végi figyelmeztető sztrájk után márciusban többezres tömegek vonultak Budapesten és vidéken is az utcára. Kerületünk óvodapedagógusai példátlan összefogással fogtak össze október 21-én: ezen a pénteken egy óvoda sem nyitott ki a Tizenötödikben, napközben pedig nagyjából 300 főből álló élőképpel üzenték a szervezők, hogy anyagi és erkölcsi megbecsülést szeretnének minden oktatás körül dolgozónak, legyen az tanár, óvodapedagógus, konyhás vagy karbantartó. A megmozdulások támogatottságát jól mutatja, hogy az arra elhaladó autósok, de még a buszok is rendszeresen dudálással fejezik ki szolidaritásukat.

A Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium egy tanárát és két diákönkormányzati tag diákját kérdeztük arról, hogyan látják a mostani helyzetet. Balogh Beatrix testnevelő tanár, a Palota Röplabda Klub elnöke 25 éve van a pályán. Mint mondja:

„Alsóhangon tíz-tizenöt éve vannak súlyos gondok az oktatásban. Megszüntették az iskolák önálló gazdálkodási jogát, bürokratikusabbá vált a rendszer, megnőttek a diákok terhei. A tanulóknak dönteniük kell a sportkarrier vagy a továbbtanulás közt. Beatrix úgy gondolja, „ma már nem elegendő kisebb reformokkal toldozni az oktatási rendszert, mint egy házat, az alapoktól kell újraépíteni.”

S bár most is sok ezres tömegek követelik a változtatást, arról, hogy az mégsem sikeres, úgy vélekedik: „Mindenki befele figyel, nem egymásra figyelünk”. De mint ahogy az ő iskolája is példa rá, „egyre bátrabban és kitartóbban állnak bele a tanárok, a diákok és a szülők a sztrájkba és egyéb megmozdulásokba.”

A kormányzati sajtó részéről többször elhangzott az a vád, hogy a tanárok, felhasználva a diákokat, maguk előtt tolják őket. Balogh Beatrix szerint ez tévedés:

„Nem tudok egyetlen iskoláról, tanárról sem, aki befolyásolta volna a diákokat. Egy végzős osztály osztályfőnöke vagyok, naponta kapok pozitív visszajelzéseket a szülőktől. Régi tanítványaim üzennek, hogy büszkék ránk, hogy próbáljuk a jövő generációjának felnyitni a szemét. Fontos, hogy a gyerekek a saját eszközeikkel, törvényes kereteken belül beálltak az ügy mellé. Kitalálják, megszervezik. Élni akarnak demokratikus jogaikkal, keresik az utat, hogyan tudják elmondani a véleményüket”

– mondja.

A sztrájktörvény megnyirbálásával egyre szűkebb törvényes lehetőség maradt, ezért felmerül a kérdés: elengedhetetlen-e az engedetlenség? „A rendszer már csak azért működik, mert a tanárok becsületbeli ügynek tekintik a szakmájukat. A törvénytelenséggel nem értek egyet, de igenis ki kell állni a jogainkért” – mondja. S hogy félnek-e a retorzióktól? „A különböző tankerületekhez tartozó iskolák tanárai internetes csoportokban osztják meg tapasztalataikat. Szerintem ez lehet a kulcsa a változásoknak, ha naprakészen látjuk, hol mi történik, s közösen tudjuk kitalálni a következő lépéseket. Nem úgy voltunk szocializálva, hogy harcoljunk, de most már muszáj a külvilág fele is nyitnunk.” A Gulyás Gergely által belengetett pedagógusbér-emelésről Bea azt gondolja: „Elengedhetetlen a mindenkori minimálbérhez igazítani, de az önmagában csak egyetlen problémát old meg. Radikális változtatásokra van szükség.”

Két diák beszélgetőtársam, Keresztes Brigitta és Pintér István tizedikesek, a DÖK, illetve a 15. kerületi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK) tagjai. Saját bőrükön is tapasztalják a bajokat.

„A tanárok értünk küzdenek, hogy jobb jövőnk legyen, és használhatóbb tudást vigyünk magunkkal” – mondja István. „Merjenek kiállni magukért. Nekünk, diákoknak is vannak jogaink, de sokszor nem tudjuk, mert nem mondják el, mik azok. Ezért is fontosak a diákszervezetek”

– teszi hozzá Brigi.

A Kontyfa utcai iskolások is részt vettek az élőláncban október elején, ott voltak a Kossuth téren is. „A DÖK gyűlést hívott össze, ahol mi, diákok megbeszéltük, hogy nem jövünk be az iskolába, ezzel is támogatva a tanárainkat. Megszerveztük, hogy az egész gimnázium október 5-én otthon maradjon” – emlékezik vissza István. A két-három nap alatt megszervezett szolidaritásról több szülőt is meg kellett győzni, de végül célt értek: „A százhuszonhat fős iskolából százhuszonnégyen nem jöttek be” – mondta Brigi.

Abban megegyeztek, nagy a félelem, hogy nem lesz, aki a jövőben tanítsa őket, ha a helyzet nem változik. „Tavaly a biológia, földrajz szakos tanár hiányzott, idén is hiányzik három tanár” – összegzi István. – S ilyenkor csak ültünk az osztályban, pedig van olyan, aki majd ezekből akar érettségizni.”

„Fontos, hogy a diákok már fiatalon megtanulják, mi az érdekvédelem, milyen jogaik, lehetőségeik vannak. A GYIÖK fontos bázis ebben, híd az iskola, a diákok és a szakemberek között” – teszi hozzá a GYIÖK egyik munkatársa, Balog Fruzsina, aki a diákok szervezkedésében is segítséget adott. „Isti és Brigi is az ifjúsági vezetőtáborban vett részt.”

„Hatalmas élmény volt a tábor, előadók jöttek hozzánk, rengeteg jó program, csapatépítő játékok voltak. Sokat tanultunk, amit továbbadunk az iskolában”

– mondja Isti és Brigi, akik szerint fontos, hogy a tizenévesek is véleményt formálhassanak iskolai kérdésekben.

Azt mindketten úgy gondolják, az ő jövőjük is a tét, arra, hol képzelik el a jövőjüket, mindketten külfölddel válaszoltak. „Nagyon sok dolognak meg kellene ahhoz változnia, hogy motivációnk legyen itthon maradni. A szívünk idehúz, de az eszünk kedvezőbbnek látja a jövőt külföldön” – véli Brigi.

Balog Fruzsina két gimnazista gyerek szülőjeként is szembesül a tanárhiánnyal, az oktatásügy anomáliáival: „A politika belemászott a lakásunkba, az ágyunkba, a tankönyvekbe, a mindenbe. A lényeg rég nem mi vagyunk. S ha ezt mi szülők nem látjuk így, minden a gyereken csattan. Ezért fontos, hogy olyan pedagógusok, felnőttek vegyék körül a gyerekeket, akik mankót adnak a gyerekeknek, akik beleállnak a sztrájkba, a tüntetésbe. Már nagyobb kiáltás kell, hogy meghalljanak bennünket.”

SZÖVEG: Marton Éva

KÉPEK: Subits-Tóth Gergő, Nagy Botond

A cikk először a T Z N 5 októberi számában jelent meg.

Comments are closed.