Megbújó kis sziget a lakótelep közepén, egy ékszerdoboz, ami olyan értékeket rejt, mely országos szinten is követendő példa. A kerületi Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona (ÉNO) már a Szociális törvény megszületése előtt működött. Így talán nem csoda, hogy harminc év alatt hosszú utat járt be a kezdeti medicinális szemlélettől, a gyógypedagógiai megközelítésen át, míg szociális alapellátásként megtalálta a helyét. A kihívás folytatódik, új célok, új lehetőségek a támogató közeg azonban változatlan.
Szemléletváltás új kihívásokkal
Innovatív kezdeményezés volt annak idején Budapesten az ÉNO létrehozása, hiszen családban maradhattak a felnőttkorú, középsúlyos értelmi sérültek, mégis megkapták a megfelelő fejlesztéseket a nappali ellátás keretében – tájékoztatott a kezdetekről az egységvezető, Szabóné Busi Juliánna. Az ÉNO-ban az ellátás gyógypedagógiai fejlesztési lehetőséget, terápiákat, művészeti nevelést, mozgásfejlesztést, szabadidős tevékenységeket, tematikus táborokat kínál harminc éve. Az évek alatt sok-sok apró sikert, tartós eredményt tudnak elkönyvelni.
A napközi otthon létrehozását az indokolta, hogy az értelmi fogyatékkal élők és családtagjaik az iskolákból kikerülve szembesülnek azzal, hogy az önálló életvitelre nem képes fiatal választási lehetőségei mennyire szűkösek a munkavállalás és a jövőtervezés terén. A tartós bentlakást és foglalkoztatást nyújtó fővárosi fenntartású otthonok távol, vidéken működnek ma is, ráadásul a bejutás sem egyszerű. Ezért is büszkeség, hogy itt, Újpalotán szerveződött egy közösség, és az önkormányzat támogatásával megalakult a nappali ellátás. A lakótelep kellős közepén 1988-ban nem volt egyszerű elfogadtatni az intézményt az itt lakókkal. Az ismeretek hiánya miatt a többség hajlamos a pszichiátriai betegekkel azonosítani őket, azonban esetükben a központi idegrendszer sérült, és nem veszélyesek senkire. Csupán lehetőségre szomjaznak, hogy elfogadjuk, megismerjük őket.
Változó világ
Kisebb helyen kezdtek Újpalotán, majd 2003-ban költöztek át az önkormányzat által felújított, tágas Árendás köz 4–6. szám alatti épületbe. Munkájuk hozzátesz ahhoz a társadalmi szemléletváltáshoz, ami az utóbbi időszakban látványos. Ennek a változásnak szemléletes eredménye, a Befogadó település díj, melyet néhány éve kapott a kerület. Az egységvezető elmondta, kifejezetten örül, hogy megélte azt a nagyívű fejlődést, ami a szakmát jellemzi. Szerinte a fogyatékosokat ellátó bentlakásos intézmények a maguk idejében elfogadhatóan működtek, de mégis csak a világ végén, egy különálló szubkultúrát alkottak. Az ott élőkre kevés figyelem és pénz jutott. A ’90-es évek környékén kezdett előremutatóan változni a helyzet. A hazai nagy múltú gyógypedagógiai nevelés új területként fedezte fel a felnőttkorú fogyatékkal élők fejlesztését. Nyitottabbá vált a világ, megismerkedtek különböző országok szociális ellátásával, hozzáférhetővé váltak a jó gyakorlatok. A hazai intézmények lassan bekerültek a városokba, lakóotthonok nyíltak, elindultak a nappali ellátások. Az iskolában megjelent a korai fejlesztés, a szakképzés, foglalkoztatási lehetőségek szerveződtek. Jelenleg a felnőttkorú értelmi fogyatékkal élőket leginkább érintő változás a nagy létszámú intézmények kitagolása.
Nyitottan a lakók felé
Az ÉNO-ban havonta tartanak rendezvényeket, melyekre szertettel várják a kerület lakosságát is. Két kiemelt kerületi nagyrendezvényük, a SpeciArt Speciális Művészeti Fesztivál Újpalota Fő terén és az Adventi Koncert a Boldog Salkaházi Sára Katolikus-templomban. Napjaink gondja a szakember hiány és a képzési rendszer problémái. Bár – ahogy a szakember fogalmazott – a XV. kerületben szerencsések, hiszen az önkormányzat megbecsüli és támogatja a dolgozókat. Ennek köszönhetően további jelentős terveket szeretnének megvalósítani. Jelenleg a VEKOP-pályázat keretében a Támogatott Lakhatásra összpontosítanak, mely óriási lépés lenne az értelmi fogyatékkal élők életminőségének javításában. Ezzel, betegségtől függően, a gondozott képes lehet továbblépni egy „önállóbb” élet felé.
Kreatív művészetterápia
A gondozottak között elvegyülve azt tapasztaljuk, hogy hatalmas lelkesedéssel, energiával osztják meg napi élményeiket a fiatalok. Lovász Márta intézményvezető helyettes fel is hívja a figyelmemet, hogy bár nagyon közvetlenek és vidámak, de nekik is vannak rosszabb napjaik. Mindemellett a szakemberek és szülők kőkemény munkájának eredménye, hogy ilyen állapotban vannak.
Márta arra is kitér, hogy az egész személyiségükkel ott kell lenniük, mert a fogyatékossággal élő emberek minden apró kis rezdülésre ráéreznek. A megalakulásukkor nyolc fővel kezdek, ami nagyon gyorsan húsz-huszonötre duzzadt. Jelenleg harminchárom gondozottal dolgoznak, de olyan népszerűek, hogy tizennégyen szerepelnek a várólistán. Nem csoda, hiszen olyan szerteágazó tevékenységet, fejlesztést végeznek, hogy öröm látni a boldog arcokat. A gyógypedagógiai mellett a a művészeti nevelésben is jócskán az élen járnak. A képzőművészettől a táncon át a zenefoglalkozásig mindenki talál kedvére valót. A művészeti nevelés legfőbb célja, hogy a társadalom a fogyatékossággal élő embereket alkotó, értéket teremtő tevékenységük által ismerje meg és elfogadja.
Társas élet családiasan
Béres-Deákné Klátyik Éva lánya, Orsolya immár ötödik éve tölti mindennapjait az ÉNO-ban. Ahogy édesanya megfogalmazza: számukra áldás, hogy a gyermeke itt lehet, tartalmas programokon vehet részt és a foglalkoztatás területén is kipróbálhatja magát. Kifejezetten kedveli a fejlesztő foglalkozásokat, a tánc, a festészet és a kerámia mellett újabban a zenei „Hangoldát” dicséri. Orsit nagyon tehetségesnek tartják a gondozók. Éva azonban a jövővel kapcsolatos aggályait is megfogalmazza, szerinte nagy szükség lenne egy olyan krízisotthonra, ahová átmeneti időszakra fogadnák a fogyatékossággal élő felnőtteket, hiszen egy családban bármi megtörténhet, például egy kórházi ellátás is komoly akadályokat generál számukra.
Horváth Lászlóné Marika fia, Szilárd az első gondozottak egyike. Marika arról beszélt, milyen kihívásokkal szembesült, mikor kiderült, gyermeke speciális gondozásra szorul. Szilárd 47 éves és a sikerélmény, a munka éppúgy fontos része életének, mint bármelyikünknek. Édesanyja máig féltőn óvja, de mint mondja, a végtelen szeretet, ami itt körbeveszi őket az ÉNO-ban, megfizethetetlen.
Comments are closed.