A gyerekek bűvkörében

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Több évtizede a kerületi Egyesített Bölcsődék dolgozója, a Nádastó parki központi bölcsőde vezetője. Mozsolits Sándorné Ági tapasztalatait igyekszik megosztani a fiatalabb munkatársaival is, útjukat egyengeti, törekszik arra, hogy ezt a szép foglalkozást megszeressék. Különös fontossággal bír számára a sajátos nevelési igényű gyermekek gondozása, mellyel sok család életét teszi könnyebbé. Munkáját évek óta kiemelkedően végzi, így méltán érdemelte ki idén Az év dolgozója címet.

Mazsolits Sándorné/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Mazsolits Sándorné/Fotó: XV Média, Nagy Botond

sz– Hogyan fogadta a szakmai elismerést?
– Nagy örömmel, hiszen ez visszajelzés számomra, hogy szeretnek és elfogadnak a munkatársaim. Minden évben a bölcsődei munkatársak szavazatai alapján ítélik oda ezt a szakmai kitüntetést. Tavaly egyforma pontszámot kaptam az egyik technikai dolgozóval, akinek a javára visszaléptem. Idén szintén háttérben szerettem volna maradni, azonban újra rám voksoltak a kollégák.
– Felterjesztéséből kiderül, régóta foglalkozik kisgyermekekkel. Hogyan került erre a területre?
– Negyvenöt éve dolgozom a szakmámban, a kerületben 36 éve tevékenykedem. A Madarász Utcai Gyermekkórházban csecsemő- és gyermek­ápolóként kezdtem pályafutásomat, idővel gyermekgondozói és vezetői szakképesítést is szereztem. A városrészben 1979-ben kezdtem dolgozni itt, a Nádastó parkban, azonban 1996-ban átkerültem az Árendás közi bölcsődébe vezetőnek. Később bezárták az ottani intézmény, és 2001-ben visszakerültem a jelenlegi helyemre.
– Ennyi év után mi lelkesíti foglalkozásában?
– Szinte óvodáskorom óta gyerekek közt élek, szeretem a kicsiket, erre a pályára készültem, és a mai napig kihívásnak tartom a szakmai elveket. Az elmúlt évek alatt nagyon sokat változott a bölcsődei ellátás, tartoztunk az oktatáshoz, egészségügyhöz, most pedig a szociális szférát erősítjük. Ma már jobban ki tudunk állni az érdekeink mellett, ezt bizonyítja az is, hogy végre elismerik tevékenységünket. A nevelést tekintve is óriási változásokat éltünk meg. Ma már kis létszámú csoportokban gondozzuk a kicsiket, és a sajátos igényeket is figyelembe vesszük. Fontosnak tartom azt is, hogy szeressenek hozzánk járni a gyerekek és szülők egyaránt. Jó érzés látni, mikor gyermeknapi rendezvényünkre visszatérnek egykori növendékeink is.

Comments are closed.