ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGHOZ FORDUL A KERÜLET

Átlagos olvasási idő: 3 perc

Jövő év februárjában írhatják ki a közbeszerzési eljárást, majd a sikeres pályázókkal várhatóan 2026 júniusában szerződhet az önkormányzat, így a volt Észak-Pesti Kórház területén elkezdődhet majd a 33-as épület helyreállítása. 

Arról, hogy ebben az 1979-ben épült, eredetileg nővérszállóként funkcionáló épületben 50 korszerű, energiahatékony önkormányzati bérlakást alakítanak ki, az idei június 26-i ülésén döntött a képviselő-testület. Akkor azt is meghatározták, hogy erre a kedvezményes lakáselidegenítésből származó bevétel biztosít fedezetet. Ahhoz viszont, hogy kiderüljön, hogyan lehet a meglévő vasbeton szerkezet utólagos hő- és hangszigetelését megoldani, továbbá a szerkezet statikai állapotát felmérni, szakértők segítségére volt szükség. Cserdiné Németh Angéla a testület mostani ülésén arról számolt be, hogy ez a munka várhatóan decemberben befejeződik, azt követően indíthatják el a fent említett közbeszerzési eljárást. 

Azon a június 26-i ülésen a képviselők a volt Észak-Pesti Kórház területének egyéb módon történő hasznosításáról szintén határoztak, majd az elképzeléseket először online szavazásra bocsátották, október 2-án pedig a kerület vezetői lakossági fórumon hallgatták meg az itt élők véleményét. A többség egyértelműen támogatta a 33-as számú épület felújítását, illetve a bérlakások kialakítását. A javasolt telekleválasztást és a külső forrásokkal történő újabb lakások építését viszont többen ellenezték, így az önkormányzat visszavonta az erre vonatkozó korábbi javaslatát.

Viharos vitában egyszerű többséggel fogadták el a képviselők azt a megállapodástervezetet, amelynek értelmében a Szilas Liget lakópark beruházója az építkezéssel a kerületnek okozott károkat legalább kis részben kompenzálja. Cserdiné Németh Angéla polgármesternek több hónapos egyeztetést követően sikerült elérnie, hogy Bayer Construct Zrt. a lakóparkban kiépíti a közműhálózatot, fejleszti a közterületet, hatcsoportos bölcsődét épít. Ezek mellett újjáépíti a Pólus Centerhez vezető utat, a Nyírpalota út–Szentmihályi út csatlakozási csomópontját pedig átépíti. A fejlesztési területen kívül a Szentmihályi út–Rákospalotai határút csatlakozásánál lévő körforgalmat építik át, illetve az M3 autópálya felvezető szakaszát kiszélesítik. A megállapodásban az is szerepel, hogy a beruházó lakásonként 500 ezer forint fejlesztési hozzájárulást fizet az önkormányzatnak, amit a kerület céljaira fordíthatnak. A hatcsoportos bölcsődét, valamint a védőerdő-területeket a beruházó térítésmentesen az önkormányzat tulajdonába adja. 

Miután a tervezett építkezést a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította, a kerületnek nem maradt mozgástere a lakóparkkal kapcsolatban. A beruházó ugyanis még az országos építési szabályokat sem köteles betartani. Az önkormányzat tiltakozott a tervek ellen, melyek alapján a beruházó közel 3500 lakást építhet meg, a környező lakótelepekhez képes jóval intenzívebb beépítési sűrűséggel és beépítési magassággal, ám válasz erre sehonnan nem érkezett. 

Az építkezés ellen protestáló civilek az ülésen is elmondták, hogy a fejlesztésnek jelentős környezeti és társadalmi hatásai lesznek, amelyek a közelben élőket és a kerületet terhelhetik majd. Hadházy Ákos független honatya is megjelent a testületi ülésen, és mindenkit arra biztatott: ne engedjenek a kormány zsarolásának. Barkóczi Balázs, a XV. kerület parlamenti képviselője azt kérte, fogjanak össze, és a T. Házban, együtt igyekezzenek jobb belátásra bírni a kormány. A polgármester egyebek mellett arról beszélt, az ő „lelkiismerete tiszta”, ez nem az önkormányzat beruházása, a kormány kényszeríti a kerületre. Bejelentette, hogy a kabinet döntését az Alkotmánybíróságon megtámadják, ám a mostani megállapodás révén legalább kap valamit a kerület.

A Momentum (Gyurkó Dániel, Hegymegi Anita, Pálmai Attila) a gigaberuházás szavazása után bejelentette: kilépnek a kerületet eddig irányító Mindenki a Tizenötödikért frakcióból. Gyurkó Dániel alpolgármester hangsúlyozta, hogy a jövőben csak a városrész érdekében támogatják a vezetést. Velük együtt Farkas Edit DK-s és Lukács Gergely független képviselő is elhagyja a közös ellenzéki frakciót.

Január elsejétől egyébként az új a közterületek használatáról szóló rendelet értelmében a forgalmi rendszámmal rendelkező üzemképtelen járműveket el lehet szállíttatni. Kivéve, ha az üzembentartó a hatósági eljárást követően maga távolítja el, vagy teszi üzemképessé a gépjárművét. Amennyiben nem intézkedik, az önkormányzat lép, ám a költségeket annak kell majd megfizetni, aki „szemétlerakónak” gondolja a közterületet.

Ezúttal a testületi ülés kezdetén dr. Oláh Lajost, a Deák Ferenc utcai háziorvosi rendelő háziorvosát köszöntötték, aki öt és fél évtizede szolgál a kerületben, és 90 évesen is rendel. Tevékenységéért a nemzeti ünnepen Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült. A Hónap Rendőre ezúttal Temleitner Krisztián rendőr főtörzsőrmester lett. A XV. Kerületi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat új vezetői, közöttük Jámbor Zsófia Jázmin polgármester, ez alkalommal tették le az esküt. 

Támogat a Fidesz

Bár a tárgyalásokba nem vonták be a képviselőket, és a Bayerrel kötött megállapodás sem igazán megfelelő, a fideszesek a következő időszakban mindent megtesznek azért, hogy abból minél több haszna legyen a kerületnek. Erről az testületi ülést követően beszélt az újságíróknak dr. Szalay Kornél, a Fidesz helyi frakcióvezetője.

Comments are closed.