Lomi

Fájdalmas dolog járvány idején olyat javasolni, hogy látogassunk meg valamit a kerületben. Valami olyat, ami itt van már négy éve, elképesztő látvány, és garantáltan minőségi. Mondjuk annak tudatában is, hogy milyen hajcihő szokott kialakulni egyes felületeken abból, ha valaki kiírja, hogy mennyire szemetes a kerület. Meg hogy miért nem jön ide (meg oda) ez meg az (polgármester, rendőr, tűzoltó stb.), hogy elvigye a kertünk végéből a használt bútort.

Nem csigázzuk tovább az érdeklődést, az FKF Nonprofit Zrt. Károlyi Sándor úti hulladékházáról van szó. Melynek teljes neve eléggé fura: Szemléletformáló és Újrahasználati Központ (SZÚK). De ennek a 2016-ban létesült építménynek (a főbejárat előtt fordul meg a busz!) csupán a neve macerás, az ugyanis megjegyezhetetlen. De ne akadjunk föl ezen, hiszen olyan országban élünk, amelyben még a nemzetközi repülőteret is Liszt Ferencről, a romantika nagy zeneszerzőjéről tudták elnevezni.

A SZÚK – ezt nyugodt szívvel mondhatjuk – a XV. kerület egyik legérdekesebb látványossága, minden ízében modern, ha formálja a szemléletet, ha nem. Maga az épület hangárszerűen elrendezett formát mutat, melynek emeletére lépcső is vezet, meg egy szélesen kanyargó rámpa is. Ha gyalogosan körbemegyünk, láthatunk mindent abból, amit itt kínálnak.

De mit is kínálnak pontosan?

A földszinten polcokkal felszerelt boltot találunk, a kiselejtezett, de még használható limlomot lehet itt csekély áron megvásárolni. Könyvek, cédék, kerámiák és más ajándéktárgyak találhatók itt: 100 és 500 forint közötti összegre árazták be őket a központ munkatársai. Olyan holmiból választottak, amelyeket behoznak a polgárok. A szabály az, hogy a háromlábú asztal vagy a kibelezett plüssmaci nem marad itt, rögtön megy a konténerbe. Ami viszont mások számára még jó lehet, csekély tárolási díj ellenében értékesítik.

Vannak itt bútorok is. Ha elsőházasok lennénk, egészen biztos, hogy itt szereznénk be a hitvesi ágyat. Meg tudnánk venni pár ezer forintért. Hoztak már ide komplett hangversenyzongorát is. Naná, hogy azonnal lecsapott rá a vérmes vevő.

Megálltunk különben egy síléceket tartalmazó óriás doboz előtt. Párszáz forintért hozzá lehet jutni. Kérdés, hogy miért veszünk több tízezer forintért a gyereknek havas szettet, amikor itt ennyire könnyedén megoldható a dolog.

Ide lehet tehát hozni azokat a lomokat, amelyekre már nincs otthon szükségünk. De a helyzet ugyanaz, mint az adományozásnál. Ne akarjunk másvalakire rásózni olyan holmit, amit mi már felelőtlenül lelaktunk. Azaz: ne akarjunk odaadni a szegény embereknek olyan inget (gatyát, zoknit, felöltőt stb.), amit mi magunk már nem vennénk fel. Itt is ez van: ne hozzunk ide olyan cuccot, amit másvalaki már nem tud használni semmire. Szeméttel (a magunk szemetével) miért is szeretnénk másoknak kedveskedni?

Van a központ emeletén egy olyan oktatóterem, amelyet valamennyi iskola megirigyelhetne. Nem csak a nyomogatós kütyük (makettek, kivetítők) miatt, hanem azért is, mert itt is minden a hulladék újrahasznosításának irányába mutat. A sarokban egy zöld flakonokból eszkábált ülőalkalmatosságot láttunk, s megakadt a szemünk egy régi olaj(hang)lemezből sajtolt gyümölcskosáron. Nem tudjuk, hány kerületi iskola használta ki az alkalmat arra, hogy környezetvédelmi oktatóprogramját itt szélesítse. Bízunk benne, hogy a helyieknek nem mondtunk újat azzal, hogy közvetlenül a Huha (a hulladékhasznosító mű) szomszédságában található a kerület egyik legattraktívabb bemutatóhelye.

A közösségi oldalakon a kerületi szeméthelyzet miatt gyakran háborgó (olykor hőbörgő) sokaságnak azért is lenne érdemes idelátogatnia, hogy belekóstoljon a tudatosabb környezetvédelmi szempontokat figyelembe vevő „szeméttermelés” világába. Egészen pontosan megtanulja: a hulladék ott kezdődik, hogy bemegyünk a boltba, és megvesszük a flakonos üdítőitalt. Amikor pedig nem látszunk ki a hulladékhegyek alól, nem elég elkurjantani magunkat, hogy jöjjön már ide valaki, és szabadítson meg bennünket a sok szeméttől! Attól, amelyet mi veszegettünk össze. Anélkül, hogy a dolgok végét láttuk, sejtettük volna.

Ha nem volna járvány, mindenkit ideküldenénk. Nézze meg, esetleg vegyen is valamit magának vagy a családtagjainak (a bolt különben most is üzemel). Aztán pedig tűnődjön el azon egy kicsit, hogy ő személy szerint mennyiben okolható azért, ha a környezete szemetes.

A kiabálással ráérünk azután. (PP, Rab László, 2020. december 11. Fotók: Bazánth Ivola)