Kettőből kettő: megvan a második kerületi érem is!

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Megszereztük második kerületi érmünket is a tokiói olimpián. A Rákospalotán élő Keszthelyi-Nagy Ritát soraiban tudó magyar női vízilabdaválogatott a bronzmérkőzésen két gólos győzelmet aratott az oroszok ellen, így története során először állhatott fel a dobogóra.

Fotó: Magyar Vízilabda Szövetség FacebookPeking, London és Rió után negyedszerre is a bronzéremért játszhatott a magyar női vízilabdaválogatott a tokiói olimpián. Ráadásul idén is az ellen az orosz csapat ellen küzdhettek, akik ellen Rióban majdnem sikerült az éremszerzés. Mondhatni tehát nem történt semmi meglepő a japán fővárosban, ám a mostani bronzmeccs előtt azért történt egy és más. Többek között az, hogy az első olimpiai mérkőzésen már találkozott ez a két csapat, és akkor hiába vezettünk már 7-3-ra a félidőben, az oroszok a meccs végére egyenlíteni tudtak. Ezt követően pedig egy hullámvasutazás kezdődött, előbb megvertük a verhetetlennek tartott amerikaiakat, majd a csoport zárómeccsén nagy meglepetésre kikaptunk a verhetőnek tartott kínaiaktól.

Magyari Alda (balra), Keszthelyi Rita (középen) és Szűcs Gabriella, a győztes magyar női vízilabda-válogatott tagjai a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia női vízilabdatornájának negyeddöntőjében játszott Magyarország – Hollandia mérkőzés után a Tacumi Vízilabdaközpontban
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A negyeddöntőben egy újabb nagy skalpot szereztünk a „sportágalapító” hollandok ellen, hogy aztán ismét megremegjen a kezünk az elődöntőben a spanyolok ellen. Szóval idén megint a bronzért játszhattunk, és megint az oroszok ellen, és sokunkban felderengett a 2008-as bronzcsata, amit büntetőkkel veszítettünk el az ausztrálok ellen, a 2012-es bronzmeccs, melyet hosszabbítás után buktunk el ugyancsak az auszik ellen, illetve a riói orosz-magyar, melyen ismét büntetőkkel veszítettünk. Nos, ezért nincs még érme női vízilabdacsapatunknak. Egyben azért bízhattunk, Ritáék ugyanis ebben az olimpiai ciklusban nagyon eltökéltek voltak. Ők mindenképpen éremért utaztak a japán fővárosba. Csak félő volt, hogy az elveszített elődöntő után nehogy megint elveszítsék az önbizalmukat. Erre azonban Tokióban szerencsére nem került sor, s bár most is végig kiélezett mérkőzést vívtunk az oroszokkal, ezúttal a döntő pillanatokban nagyon is helyén volt a szívünk (és az eszünk). Olyannyira, hogy, mikor a meccs legvégén az oroszok az egyenlítés érdekében a kapusukat is bevetették, Magyari Alda, a magyar hálóőr egy egész pályás kapusgóllal tett pontot a csata végére.

Magyarország 11-9-re nyert, és története során első ízben érmes lett egy olimpián. Mi pedig büszkék lehetünk, hogy Hárspataki Gábor tegnapi bronzérmét követően, ma másik olimpikonunk, Keszthelyi-Nagy Rita álma is beteljesült: felállhatott az ötkarikás dobogóra. Ehhez pedig csak gratulálni
tudunk!

Fotó: facebook.com/MVLSZ/

Comments are closed.