Rövidebb, de tartalmasabb szezon

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Megnyílt az idei napközis tábor. A szezon a korábbi éveknél rövidebb ideig – július 5-től augusztus 19-ig – tart, ennek oka, hogy a kerületi iskoláknak július 2-ig ügyeletet kellett biztosítaniuk a gyerekek számára.

  • Július 5-től viszont az önkormányzat vállalja a gyerekek táboroztatását – tudtuk meg Reiszné Naszádi Magdolnától, a Polgármesteri Hivatal Népjóléti és Intézményfelügyeleti Főosztályának vezetőjétől –, ugyanakkor ígérjük, a tavalyi évnél is izgalmasabb programokkal fogjuk majd kellemesebbé tenni a forró napokat a táborozó gyerekek számára.

Az idei napközis tábor – a pandémia miatt – két helyszínen, a Kontyfa Általános Iskola és Gimnáziumban, illetve a Czabán Általános Iskolában fog zajlani. Mindkét helyszínen kerületi pedagógusok és egyetemi hallgatók felügyelnek majd a gyerekekre.

  • A kollégák nemcsak felügyelni fognak, hanem folyamatosan biztosítják majd a programokat a gyerekek számára. Idén nagyobb lesz a merítési lehetőségük, mert külső helyszínekre is mehetnek majd.

Így többek között terveznek majd túrákat a Liva-malomhoz és egyéb kirándulóhelyekre. A gyerekek a nagy melegben fognak fürdeni is, és ismét lesz majd mozinap a Csokiban és az USZIK-ban. A tábor lakóinak „szórakoztatásába” a helyi kulturális- és sportegyesületek is besegítenek majd.

  • A nyári napközis tábor szervezését a gyermekek érdekeit szem előtt tartva kiemelt feladatunkként kezeljük. Fontos számunkra, hogy a vakáció ideje alatt a gyerekek ne csellengjenek majd, és ne kelljen felügyelet nélkül otthon lenniük, hanem érdekes, szórakoztató programokon való részvétellel, barátok között, kortársaikkal tölthessék a vakációt.

Az önkormányzat által biztosított napközis tábor idén is ingyenes lesz, csak azoknak kell fizetniük, és nekik is csak az étkezésért, akik a szorgalmi időszakban is fizettek ezért az iskolákban. A tábori  programok közel 7 millió forintba kerülnek majd, ehhez jön még a felügyelő tanárok díjazása is. A nehéz helyzetben levő önkormányzat azonban az állami elvonások ellenére is biztosítani kívánja ezt a lehetőséget a kerületi családok számára.

 

 

Comments are closed.