Gyermek felsős lett. Anya ennek már előre örült, de mint utóbb kiderült, hiba volt. Gyermek ugyanis egyáltalán nem örült, sőt. Kifejezetten szorongott a tanévkezdéstől, nem akart új osztályfőnököt, nem akart új tantermet, nem akart teremről teremre vándorolni, nem akart új tantárgyakat.
Így hát az első nap az iskolában szinte olyan volt, mint a tényleges első nap az iskolában, négy évvel ezelőtt. Reggel hasfájás, „Jaj, Anya, én úgy izgulok”, az iskola előtt olyan erős ölelést kapott Anya, hogy szinte a lélegzete is bennakadt.
Délben aztán egy teljesen kicserélt Gyermek jelentkezett be telefonon. Mint kiderült, Dóra néni jó fej és nagyon kedves, pont olyan, mint Fruzsi néni. Az új terem menő, sokkal modernebb és – ami egy lakótelepi iskolánál lényeges – hűvösebb, mint a régi volt. Megcsapta őket a szabadság szele is, hiszen mivel már nagyok, szabadon közlekedhetnek az iskola területén a szünetekben, az egyetlen szabály, hogy csengetésre vissza kell érniük. Az első útjuk persze a régi termükbe, a régi osztályfőnökükhöz vezetett, testületileg…
Azóta eltelt egy hét. Kiderült az is, hogy az új tárgyak érdekesek lesznek. Csak a teremről teremre vándorlás maradt gond. De nem a változatosság miatt, amit Gyermek alapvetően nem szeret, hanem a több mint tízkilós iskolatáska miatt, amit a kifejezetten nagy alakú és kifejezetten vastag könyvek, munkafüzetek töltenek meg, és amit 45 percenként a vállukra kell venni, majd hurcolni lépcsőn fel, lépcsőn le…
Comments are closed.
