Összecsaptak az ifjú életmentők

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Kerületi katasztrófavédelmi versenyt rendezett a IV. kerületi tűzoltóparancsnokság március 23-án a Szántóföld utcai Sporttelep és Napközis Tábor területén a IV. és XV. kerületi Polgármesteri Hivatal, valamint az Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség támogatásával.

A IV. kerületből 10 csapat, 7 általános és 3 középiskola, a XV. kerületből szintén 10 csapat 6 általános és 4 középiskola nevezett a 11 állomásból álló versenyre. Az ifjúsági versenyen résztvevőinek feladatokat kellett megoldaniuk, és számot adtak a tanév során elsajátított veszélyhelyzeti ismereteikről, az ön-, illetve mások mentésében való jártasságukról.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

A versenyen kiemelkedett a XV. kerületi László Gyula Általános Iskola és Gimnázium, amelynek mindkét csapata I. helyezést ért el.

A XV. kerület további eredményei:

Általános Iskolák:

2. Rákospalotai Kossuth Általános Iskola

3. Pestújhelyi Általános Iskola

Középiskolák:

2. Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola

3. Bethlen Gábor Szakközépiskola

A IV. kerület eredményei:

Általános Iskolák: 1. Újpesti Homoktövis Általános Iskolai csapata

  1. Újpesti Bajza József Általános Iskola
  2. Angol Tagozatos Általános Iskola

Középiskolák: 1. Babits Mihály Gimnázium

  1. Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium Középiskolás csapata
  2. Könyves Kálmán Gimnázium

A versenyre meghívást kapott a BRFK IV. Kerületi Rendőrkapitánysága, amely közlekedésbiztonsági bemutatót és vetélkedőt rendeztek a gyerekeknek. A honvédség technikai bemutatót is tartott, a Vitézi Rend Katasztrófavédelmi Századát pedig három óvodai csapatnak szervezett játékos vetélkedőt, valamint a REX kutya alapítvány munkatársai az állatvédelem alapismereteibe avatták be a diákokat.

Az első helyezettek kupát, érmet, oklevelet és tárgyjutalmat, a 2. és 3. helyezettek érmet, oklevelet és tárgyjutalmat kaptak. A további helyezettek emléklappal, valamint tárgyjutalommal gazdagodtak.

Az elismeréseket Hajdu László polgármester és Béres Ferenc tűzoltó alezredes, tűzoltó parancsnok, valamint Cserna Sándor IV. kerületi közbiztonsági referens adta át.

Comments are closed.