A kerületi közéletben már jó ideje ismerősen cseng a neve. S bár a rendszerváltást kiskamaszként élte meg, fiatal lányként már hamar a politikai színtéren küzdött az emberek jobb sorsáért. Németh Angéla alpolgármester mindig szívügyének tekintette az elesettek felkarolását, önkormányzati munkájában is kiemelt feladatának érzi a szociális ügyek empatikus megoldását. Az alpolgármesteri székig azonban hosszú volt az út, a helyi önkormányzatok napja alkalmából pályafutásáról, személyes sorsáról kérdeztük.
– Hogyan került erre a területre?
– Huszonegy évesen lettem képviselő 1998-ban, az akkori helyi MSZP vezetése keresett meg, mivel az egyik egyéni képviselőjük nem vállalta a jelöltséget. Nem titok, hogy már akkor sem állt távol tőlem a baloldali eszmerendszer, így az egyetemi tanulmányaim mellett lelkesen vágtam bele az új kihívásokba is.
– Fiatal lányként hogyan tudott ebben az új szerepben helytállni?
– Fontos megjegyezni, hogy a családi indíttatás is megvolt erre. Nem éreztem terhesnek a társadalmi szerepvállalást, hiszen ebben nőttem fel. Nem az egyik napról a másikra estem bele egy ismeretlen közegbe, hiszen édesapám kapcsán már jól kiigazodtam a helyi viszonyokban.
– Ezek szerint már kiskorától politikai pályára készült?
– A Gödöllői Agrártudományi Egyetemre annak idején azért jelentkeztem, mert szerettem volna kipróbálni magam az agrár-közgazdasági szakterületen. A sors iróniája, hogy bár a diplomámat megszereztem, de egyetlen napot sem dolgoztam ebben a szakmában. Tehát, ha ezt vesszük alapul, igencsak másfelé kacsingattam, azonban a mozgalmi életem már az általános iskolában elkezdődött. Úttörőként, majd rajvezetőként hamar megtapasztaltam, milyen nagyszerű a közösségért tevékenykedni. Ez a közösségi szellem kerített hatalmába, mikor fiatalként beléptem a baloldali pártba.
– Nőként hogyan tudta összeegyeztetni személyes igényeit a munkájával?
– Többször kérdezték már tőlem, mennyire tudok lépést tartani a politikában nőként. Soha nem éreztem ennek előnyét vagy hátrányát. Egy biztos, annak idején nem lehetett Dunát rekeszteni baloldali fiatalokból, akik közéleti szerepet is vállaltak volna. Talán ebből a szempontból formabontó voltam, ráadásul nem tartoztam azon egyetemisták közé sem, akik minden pénteken a helyi klubban lógtak. Így számomra nem jelentett különösebb kompromisszumot, hogy a tanulás mellett egyéb elfoglaltságoknak is eleget kell tennem. Nem tagadom, óriási segítségem és háttérországom a családom, amelyet főként akkor tapasztaltam meg, amikor 1999 őszén megszületett a fiam.
– Egyik kezében a kisgyerek, másikban a tankönyv, közben pedig társadalmi ügyekben jeleskedett?
– Viccesen szólva belecsaptam a lecsóba. Így alakult, és ebben a helyzetben kellett megtalálnom az egyensúlyt. Igyekeztem összeegyeztetni személyes életemet a munkámmal és a tanulással. Legnehezebb talán a prioritások felállítása volt. Nyilván a gyereknevelésben is hoztam olyan döntéseket, amelyeket ma már másképp gondolok. Viszont, mikor ránézek a 16 éves fiamra, büszkeséggel tölt el, hogy jó irányban halad és kialakult a saját értékrendje. Kicsi korában számos alkalommal jött velem különböző rendezvényekre, mondhatni anyatejjel szívta magába a közösségi szemléletet, melyet én is szüleim példamutató mintája nyomán adtam tovább.
– A családi háttér rányomta bélyegét a mindennapjaira?
– A Rászorulókat Támogatók Egyesülete 2008-ban alakult meg, melynek édesapám volt az elnöke, majd idővel átvettem a helyét. Nem volt erős váltás, pontosan azért, mert az otthoni beszélgetéseink nem mentesek az aktuális szerepvállalásainktól. Szerintem nem lehet teljesen elhatárolni a munkát és a személyes életet. Szemléletbeli különbség nincs köztünk, azonban a feladatok megoldásának lehetőségein ugyanúgy vitázunk, mint bárki más.
– Hogyan értékeli az elmúlt időszakot?
– Szakmailag bejártam a ranglétrát. Többséget adó frakciónak lettem a tagja három cikluson keresztül 1998-ban, majd a negyedik önkormányzati ciklust ellenzékben folytattam, amely újabb kihívások elé állított. Teljesen más mentalitást, hozzáállást kellett tanúsítanom, közszerepléseimet tekintve az egyik legaktívabb időszakomnak is jellemezhetném. Kemény négy év volt, de becsületesen végigjártam, amit kellett, és az alpolgármesteri feladatkör nagy szakmai elégtétel számomra. Mindemellett a magánéletemben is szép korszakba értem.
– Jövőben mik a legfontosabb célkitűzései?
– Továbbra is fontosnak tartom, hogy tudjunk segíteni a rászorulóknak, azonban az is lényeges, hogy mindenki megértse, önmagunk is felelősek vagyunk saját sorsunkért. Mindenképp a kerület működtetése a legfőbb szempont, apró lépésekben igyekszünk a politikai megállapodás mentén tevékenykedni. Számomra mérvadó, hogy úgy tudjam tisztességesen csinálni a dolgaimat, hogy mindennap tükörbe tudjak nézni. A politikában nehéz emberségesnek lenni, sokszor könyörtelen feladat, viszont ha tudjuk, merre tartunk, csak az akaraterőnk szabhat határt.
Comments are closed.