Zsófi újra csúcsközelben

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Földházi Zsófia egyéniben ezüst-, csapatban pedig aranyérmes lett a Kairóban rendezett öttusa-világbajnokságon. A rákospalotai sportoló 2013 után állhatott ismét felnőttvilágversenyen egyéniben dobogóra.

Földházi Zsófia/Fotó: XV Média, Vargosz

Földházi Zsófia/Fotó: XV Média, Vargosz

A londoni olimpiát követő évben Zsófi sporttörténelmet írt azzal, hogy két héten belül előbb felnőtt egyéni Európa-bajnok, majd junior világbajnok lett. Azt követően azonban a pályafutását súlyos sérülések nehezítették, így a riói olimpiára is csak az utolsó pillanatban sikerült kvalifikálnia magát, és az ötkarikás versenyen csak a 27. helyen végzett.

A tavalyi megmérettetést követően Zsófia edzői stábot váltott, és új módszerekkel készült. Ennek már a júliusi minszki Európa-bajnokságon is megmutatkoztak a jelei: Zsófi az egyéni versenyben 13. lett, csapatban viszont Alekszejev Tamarával és Kovács Saroltával a dobogó második fokára állhatott.

Erre a szép eredményre sikerült azonban még egy lapáttal rátennie, és a kairói világbajnokságon már egyéniben is dobogós – ezüstérmes – lett, s mivel a másik két magyar versenyző is jól szerepelt, a magyar női válogatott 2016 után újból világbajnoki címet szerzett.

Comments are closed.