Vissza a kályhához? Az iskolákban ez lehet

A Belügyminisztérium vizsgálja annak a lehetőségét, hogy az iskolákban ismét fával fűtsenek, legalábbis egy, a Klubrádió birtokába kerül minisztériumi levél alapján.

“Haladéktalanul fel kell mérni az intézményekben a gázról a fatüzelésre történő átállás mihamarabbi lehetőségét” – ez áll abban a levélben, amelyet a Klubrádió hozott nyilvánosságra, és amelyet – közlésük szerint – a Belügyminisztérium küldött a tankerületi vezetőknek.

A levél szerint nagyon fontos, hogy az intézmények rendelkezzenek ellenőrzött, működőképes kéménnyel.

Totyik Tamás a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a rádiónak azt mondta: elképedt az ötleten, ami szerinte értelmetlen is, hiszen drága, a tűzifa ugyanis ugyanolyan drága lesz, mint a gáz. Szerinte az oktatás visszatér Kincskereső kisködmön világába, és majd a gyerekeknek kell fát vinni az iskolába.

A csökkentett rezsicsökkentés ma reggel az állami rádióban is szóba került Orbán Viktor szokásos pénteki interjúja közben. A miniszterelnök azt mondta – a 444.hu tudósítása szerint -, hogy aki az átlagfogyasztás felett fogyaszt, annak gondoskodnia kell arról, hogy csökkentse a fogyasztást, vagy keressen annyi pénzt, hogy ki tudja fizetni az átlagfogyasztás feletti részt.

Comments are closed.