Vidám szemétszedés zajlott a hétvégén

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Közösségi szemétszedést hirdetett Makai Ferenc, a 12. számú egyéni választási körzet önkormányzati képviselője október 22. délelőttjére. Az akció helyszíne az Árendás közi kosárlabdapálya környéke volt.

„Szerencsére nem számít szemetesnek a körzetem” – mondta a képviselő. „Erre egyébként is odafigyelek. Naponta járom a területet, s ha problémát észlelek, azt azonnal jelzem is az illetékesek felé.”

Makai Ferenc elmondta, az október 22-i akció elsősorban a szabadidő aktív és hasznos eltöltéséről, valamint a lakossággal való kötetlen találkozásról szólt:

„Nem először szervezek már szemétszedést a körzetben, melyre mindig többen jöttek. Ilyenkor pedig nemcsak környezetünk rendbetétele zajlik, hanem egy jó hangulatú program keretében tartalmas beszélgetéseket is folytatunk egymással. Ezek az akciók leginkább az itt élő közösség összehozását célozzák meg.”

Természetesen azért az október 22-i szemétszedési program azért némiképp a szemétszedésről is szólt. Ehhez a zsákokat és a kesztyűket a Palota Holding Zrt. biztosította, akik az összegyűjtött szemetet is elszállították.

KÉPEK: Nagy Botond

Comments are closed.