Vége lett a nyárnak

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Szeptemberben már csak emlékként van jelen a nyár. Az ősz első napjaiban a fiatalok is visszatérnek az iskolapadba. A Csomópont Tehetségkutató és Tehetséggondozó Egyesület ezt szerette volna oldani azzal, hogy tíz évvel ezelőtt elindította a Good Bye Nyár Fesztiválsorozatot.

Minden évben két szakmai napot tartunk – mondta Karacs Miklós, a XV. kerületi egyesület elnöke -, egyet tanév végén Helló Nyár, egyet pedig a vakáció végén Good Bye Nyár néven. A két eseményt nem titkoltan a fiatalok életritmusához igazítottuk, de a rendezvények mindig is több generációsok voltak.

A szakmai napok már az első pillanattól fesztivállá váltak, melyen a tehetségek és a sztárok egymást váltják a színpadon. Így volt ez az idei Good By Nyáron is, ahol az Arany Violin tehetségkutató verseny döntője jól illeszkedett a mulatós, rockos és rock ’n rollos zenei vonalba.

Ez az a fesztivál, amely nemcsak a kerületből, hanem a kerület határain túlról is ide vonzza az érdeklődőket – mondta Cserdiné Németh Angéla polgármester köszöntőjében, aki hozzátette, a fesztiválon idén először a Csomóponton kívül a kerület más civil szervezetei is bemutatkozhattak.

A XV. kerületi blokk az Arany Topán nyugdíjasokból álló együttes, a Kutyások a XV. kerületért Egyesület, a Szilas Néptáncegyüttes, az ÉNO, a Hubay Jenő Ifjúsági Fúvószenekar bemutatójából, az Ö.T.H.É.T Egyesület Pingvin Pityu Produkciójából, a Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete kreatív foglalkozásából és a Csomópont Egyesület tehetségeinek fellépéséből állt. A nap főeseménye a Modern Hungária Sláger Show színpadra lépése volt, amely együttes új produkcióval járja az országot. És, ha minden igaz, akkor ebben a showban a kerületi tehetségek is helyet kapnak majd. Karacs Miklós elmondta, a Csomópont számos felkérést kap, de az egyik legizgalmasabbnak, mindenképpen a Bodnár Attiláékkal való közös produkció tűnik.

 

Fotó: Gordon Eszter/Csokonai15

Comments are closed.