Utolsó óráit éli az önkormányzatiság

Átlagos olvasási idő: 3 perc

Van elég kocsi ahhoz, hogy a 3-as metró naponta félmillió utast szállítson – jelentette ki a TiZEN5-nek adott interjújában Tüttő Kata. A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes elfogadhatatlannak tartja, hogy Budapest, és mások mellett a XV. kerület sem kapott segítséget az energiaszámlák kifizetéséhez. A politikus szerint Magyarországon az önkormányzatiság az utolsó óráit éli.  

Budapestnek egyetlen fillér sem jutott a kormány 44 milliárdos energiaár-kompenzációs csomagjából. Meglepte a döntés?

Meglepett. Mindenki tudja, hogy az energiaválság miatt milyen helyzetben vannak az önkormányzatok. A főváros ezen a területen a legnagyobb fogyasztó, hiszen például a közösségi közlekedésen nem lehet spórolni. De mi vagyunk a legnagyobb fogyasztók, legyen szó akár közvilágításról, víz-, illetve távhő fogyasztásról. Nem véletlenül hirdettük meg elsőként az országban az energiacsúcsot.

Azért sem értettem a kormány döntését, mert minden adatot időben ismertettünk, takarékossági tervet készítettünk, és mindig minden asztalhoz leültünk egyeztetni. Ez a város érdekében a jövőben is így lesz.

fotó: Csokonai15

Több ellenzéki vezetésű kerület, közöttük a XV. sem kapott kompenzációt, másoknak sem jutott sok pénz. Mit lehet erre mondani?

Az ilyesmit nem lehet elfogadni. Már egy ideje figyelmeztetünk arra, hogy az önkormányzatiság az utolsó óráit éli. A kormány 2010 óta szisztematikusan fojtogatja az önkormányzatokat, és nem csak az ellenzékieket. Elveszi a bevételeiket, a feladataikat, a vagyonukat. Magyarországon ma az önkormányzati szövetségeknek sincs erejük. Hol vannak már a rendszerváltást követő jogok, lehetőségek?

Akkor még mindenki egyetértett abban, hogy az önkormányzatiság a demokrácia sokszínűségének egyik pillére. Ha sérül a demokrácia, ez az utolsó tartalék, amelyik az alternatív kormányzás példája is lehet. Budapest ma ezt kínálja.

Míg például a kormány a járványkezeléskor gazdaságvédelmi alapot hozott létre, mi szolidaritási alapot, Orbánék gázárat emeltek, a főváros rezsitámogatást ad. Tisztességtelen, sőt buta dolog bennünket magunkra hagyni. Az önkormányzatok közszolgáltatást végeznek, a magyar állampolgárokat szolgálják, fideszeseket és ellenzékieket egyaránt.

Főpolgármester-helyettes kollégája, Kiss Ambrus néhány hete elmondta, hogy a spórolás ellenére tavaly 10 milliárddal nőt az energiaszámlájuk. Van vészforgatókönyük arra az esetre, ha Budapest magára marad?

A tavalyi még békeév volt, idén sokkal magasabb lesz a számla. Pedig takarékoskodunk. Vészforgatókönyvet azonban nem lehet készíteni, mert előre nem tudni, mi változik. Az energiaválság, ami az ukrán háború előtt kezdődött, átrajzolta a piacot, már egyetlen évre sem lehet előre tervezni. Nem véletlenül javasoltuk, hogy az önkormányzatok rögzített áron kapják az energiát, ahogy a környező országokban.

Amúgy tavaly nyáron, amikor láttuk, hogy baj van, amikor a kormány még azt hirdette, hogy a rezsicsökkentés „örök és megbonthatatlan”, a főváros spórolásra szólított fel, gúnyoltak is ezért. Spórolunk, de például a távhő árát, ami egyetlen éjszaka alatt 13 százalékkal emelkedett, így sem lehet a korábbi szinten tartani.

Nem tudjuk, hogy a kormány az éj leple alatt ad-e vagy elvesz tőlünk feladatokat. De az biztos, hogy Budapesten közvilágításnak lennie kell, a közösségi közlekedésnek működnie kell, szükség van ivóvízre. És tetszik vagy nem, az állam, illetve az önkormányzat ugyanannak a rendszernek a része, adóforintokból működik, így a közszolgáltatásokat biztosítaniuk kell.

fotó: Csokonai15

Márciusban már a Nyugati pályaudvarig utazhatunk a 3-as metróval, kora nyártól pedig a teljes vonalon. Lesz elég szerelvény a teljes szakasz újranyitásához? A Népszava arról írt, hogy minden negyedik felújított orosz metrókocsi üzemképtelen, a BKV cáfolta ezt.

Van elég kocsi ahhoz, hogy a 3-as metró naponta a félmillió utast elszállítsa. Az biztos, hogy tartalék kocsi nincsen. Arra senki nem számított, hogy két szerelvény összetörik, illetve kitör a háború. Utóbbival az előző városvezetés sem számolt. Az, hogy az oroszok újították a szerelvényeket, ők tudják javítani, náluk vannak az alkatrészek olyan helyzetet teremtett, amivel nehéz mit kezdeni. Szerencsére a BKV-nak nagyon jók a szakemberei, így biztosan járni fog a metró.

Nyakunkon az új beruházási törvény, amely szinte mindenben szabad kezet ad a kormánynak. Mit fog jelenteni ez az önkormányzatok számára?

Pontosan tudjuk, mert bár ezt még nem fogadták el, a gyakorlatban korábban már kipróbáltuk. Ez a tervezet arról szól, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter 3200 települési önkormányzat beruházásait egyszemélyben fogja menedzselni.

Elvben ugyan a majdani törvény csupán az állami, illetve uniós forrásokból megvalósuló beruházásokra vonatkozik, ám mert a kifosztott önkormányzatoknak ma ilyesmire nincs pénze, így a jövőben a bölcsődei ablakcsere programot is a miniszter fogja felügyelni. Ezekből a beruházásokból semmi nem lesz.

Ebben az uniós költségvetési ciklusban a brüsszeli pénzből megvalósuló ivóvíz, csatorna és épületenergetikai beruházásoknál már gyámság alatt vannak az önkormányzatok. A fideszes vezetésű XVII. kerületben azért nem épült meg a csatornarendszer, mert bár nyertünk erre pénzt, és minden illetékes támogatta a beruházást, a kormány által életre hívott szervezet addig húzta a dolgot, amíg kifutottunk az időből.

fotó: Csokonai15

Önkormányzati vezetőként évek óta dolgozik az Európai Parlament mellett működő egyik bizottságban. Valóban Brüsszel felé veszi az irányt vagy marad Budapesten?

Kettő az egyben – tipikusan ilyen politikus vagyok. A polgármesterek európai parlamentjében éppen úgy dolgozom, mint itthon a fővárosért. Azt, hogy 2024-ben hol leszek hasznosabb, majd a közösségem eldönti. Egyike vagyok azoknak, akik akár vezethetik az MSZP uniós parlamenti listáját, de erről a szocialisták döntenek.

Nőket ábrázoló festmények sorakoznak az íróasztala mögött. Miért vesz körül magát ezekkel?

Hogy emlékeztessenek, milyen fontos lenne itthon több női közszereplő. A női nézőpont nagyon hiányzik a magyar politikában. Például amikor többlet pénz van valahol, azt általában a férfiak hobbijára költik, nem a nők terheinek enyhítésére. Pedig utóbbi általában a társadalom számára elengedhetetlen lenne.

SZÖVEG: Fazekas Ágnes

FOTÓ: Csokonai15

Az interjú eredetileg a TiZEN5 márciusi számában jelent meg.

Comments are closed.