Újév és fogadalmak

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A két fogalom az egész világon elválaszthatatlan egymástól, még akkor is, ha a tapasztalatok szerint az önmagunknak tett ígéretek nagy része egy-két héttel később feledésbe merül.

Pedig, amint pszichológiai kutatások is alátámasztják, sikerülhet betartani életünk megváltoztatására való törekvésünket, azonban ehhez be kell tartanunk néhány szempontot.

fogadalom2

A legelső és legfontosabb, hogy feltegyük magunknak a kérdést: mi tenne boldogabbá? Egyáltalán: boldogabbá tenne a változás? Ha ugyanis nincs belső motivációnk, és külső kényszer hatására igyekszünk változtatni rossz szokásunkon, káros szenvedélyünkön vagy akár külsőnkön, a fogadalom betartása eleve kudarcra van ítélve.

Azt is végig kell gondolnunk, mi az a dolog, amelynek segítségével el tudjuk érni a kívánt eredményt.

Fontos az is, hogy se túl kicsi, se túl nagy célokat nem szabad kitűznünk magunk elé, hiszen az első esetben hamar elveszíthetjük érdeklődésünket, míg a másodiknál könnyen csalódás érheti az embert.

Végül, de nem utolsósorban azt kell megfogalmaznunk, miben mérhetjük a sikert. Szakemberek szerint 3 napon belül bele kell vágni fogadalmunk megvalósításába, ha ugyanis ennyi idő alatt nem tesszük meg a kezdő lépéseket, elveszítjük lelkesedésünket.

Az új szokások kialakításához pedig nem kevesebb mint 3 hétre van szükség. Huszonegy nap „küzdelem” után – a rossz beidegződések, szokások elhessegetése, a mindennapos cselekvés a cél elérése érdekében – kialakul a rutin, a folyamatosság beépül, az eredmény pedig mind külsőleg, mind lelkileg láthatóvá, érzékelhető ­válik.

Comments are closed.