Néhány hete átadták a felújított Sződliget utcai rendelőt, a Mézeskalács téri kutyafuttatót, járdák, játszóterek, utak újultak meg – emlékeztetett a Képviselő-testület mai ülésén Cserdiné Németh Angéla. A polgármester saját bevallása szerint azért tartotta fontosnak, hogy a felújításokról beszéljen, mert egyesek folyton azt olvassák a fejükre, hogy a XV. kerületben nem történik semmi.
Tavaly több mint 700 négyzetméter járda újult meg a kerületben. Idén nyáron folytatódtak a munkálatok: júliusban a Bethlen Gábor utca Dugonics utca és Szerencs utca közötti szakaszán a páratlan oldalon kaptak új burkolatot a járdák. Több mint 8000 négyzetméternyi felületen cserélték a burkolatot a Felsőkert utca Külső Fóti út és Mélyfúró utca közötti szakaszán. A nyár végén megkezdődött a Kőrakás parki bringapark kivitelezése – kezdte napirend előtti hozzászólását Cserdiné Németh Angéla. A polgármester hosszan sorolta, mi minden fejlődött a kerületben az utóbbi hónapokban, hetekben. „Mindezeket azért is tartom fontosnak megemlíteni, mert egyesek folyton azt olvassák a fejünkre, hogy semmi nem történik Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán” – fogalmazott. Hozzátette: „szívesen vállalnánk jóval több fejlesztést is, ha az elmúlt években nem fosztaná ki szisztematikusan a kormányzati bosszúpolitika az önkormányzat költségvetését”.
Hatalmas az infláció, eközben az állam a lakossági és a szakértői aggodalmak ellenére „szakmányban jelenti be az akkumulátorgyárak létesítését. 660 milliárdot költöttek a Vodafone megvásárlására, 1500 milliárdot szánnak a ferihegyi reptér államosítására. Számolatlanul öntik a milliárdokat a paksi projektbe, a kínai hitelből felépítendő Budapest-Belgrád autópálya mind bizonytalanabb tervébe. A luxusjobboldal strómanjai és udvartartásának kegyeltjei ezalatt milliárdos jachtokon és villákban pihenik ki fáradalmaikat” – fogalmazott a polgármester. Arra figyelmeztetett: a jövőre esedékes önkormányzati választásokhoz közeledve a helyi önkormányzati képviselőknek arról is el kell számolniuk, hogy mit tettek az itt élőkért, mit tudnak felmutatni a rákospalotaiak, pestújhelyiek és újpalotaiak szolgálatában.
Sajnos a XV. kerületben is súlyos gondot okoz az óvodapedagógus hiány. Itt a testületi ülés idején összesen 15 üres álláshely volt. Azt viszont a képviselők nem tudták, hogy a „bosszútörvény” kikötései miatt még hányan hagyják el ősszel a pályát. Az óvodavezetők ezért azt kérték az önkormányzattól, hogy a gondok enyhítésére, az idei nevelési évben hadd vehessenek fel több pedagógiai asszisztenst, mint amit a testület jóváhagyott. Reggel 8.00 óra előtt vagy a délutáni időszakban, ha az óvoda nem fejlesztő, iskola-előkészítő vagy más, kifejezetten nevelési jellegű foglalkozást szervez, a gyermekek felügyeletét ugyanis nevelő-oktató munkát segítő is elláthatja. Természetesen az intézmények igyekeznek az óvodapedagógusi álláshelyekre szakembert találni.
Jövőre várhatóan bruttó több, mint 338 és fél millió forintot költ majd az önkormányzat élelmiszer alapanyagokra. A közétkeztetés költségei évről évre egyre magasabbak, idén ez összesen 248 540 782 forintjába kerül majd ez a XV. kerületnek. A Képviselő-testület kezdeményezte, hogy a közétkeztetés zavartalan biztosítása érdekében írjanak ki közbeszerzést 2024-re.
Vonzóbbá szeretnék varázsolni az újpalotai Fő teret. Elkészült a koncepcióterv, amelynek értelmében a Nyírpalota úti oldalon elhelyezett, buszmegálló mögötti elavult pavilonok helyére új, modern építmények kerülnek, amelyeket az önkormányzat ad majd bérbe. Jelenleg az üzletek magán tulajdonban vannak, így a kerületnek nincs megfelelő eszköze ahhoz, hogy a területen megtiltsa például az alkohol árusítását. Most két egység is forgalmaz szeszes italt, ezért sajnos sokan érkeznek a Fő térre olyanok, akik illemhely gyanánt használják az egységek hátoldali falát.
A pavilonok határozott idejű közterület-használati hozzájárulással rendelkező, ingatlan-nyilvántartásban nem szerepelő építmények, melyek magántulajdonban vannak, de közterületen állnak. A jelenlegi tulajdonosokat a fejlesztési szándékáról tavasz óta rendszeresen tájékoztatja az önkormányzat, sőt, a közelmúltban egyeztettek is velük, így tudomásuk van arról, hogy ha már nem használhatják a közterületet, a felépítményeket saját költségükön el kell bontaniuk. Ám mert az önkormányzat békés megoldást keres, a testület arról döntött, hogy a kerület megvásárolja a pavilonok tulajdonjogát annyiért, amennyibe a lebontásuk kerülne. Az önkormányzat kisebb alapterületű, modern építményeket akar ide telepíteni, amelyekben köztéri gyorsbüfé, lángosozó, kávézó működik, vagy éppen fagylaltot kínálnak. Sőt, nyilvános wc-t is kialakítanak. A buszmegállóig a jelenlegi térburkolat is megújul, virágágyásokkal színesítve.
A képviselők a Bányász park felújításáról is döntöttek. A gyakran kerületi rendezvények, megemlékezések helyszínéül szolgáló parkban a gyalogutak térkő burkolatot kapnak, valamint egy kisebb pihenő teret is kialakítanak. A gyalogutak mellé virágzó cserjéket telepítenek, a régi padokat és szemetesedényeket pedig újakra cserélik és kutyaitató is lesz itt. A dr. Meixner Ildikó teret is még élhetőbbé, szerethetőbbé kívánják varázsolni. A játszótér, illetve a több funkciós „dühöngő” sportpálya és ping-pong asztalok mellé a kerületben elsőként egy Levendula parkot alakítanak ki. Cserdiné Németh Angéla ezeket a terveket azért terjesztette sürgősséggel a testület elé, hogy a cserjék még az őszi ültetési szezonban kikerülhessenek, illetve az új gyalogutak építését a téli fagyos időjárás érkezése előtt elkezdhessék.
A XV. kerület Díszpolgára címet Csongrádi László olimpiai bajnoknak és posztumusz dr. Weszter Sándornak, Pestújhely első községi orvosának ítélték oda zárt ülésen a képviselők.
Immár hagyomány, hogy a testületi ülés elején Cserdiné Németh Angéla átadja a „Hónap rendőre” elismerő oklevelet, a nyári szünet után ezúttal hármat. Elismerésben részesült Simon Péter, rendőr főtörzsőrmester, Gyurácz Lőrinc, rendőr őrnagy, illetve Szűcs Virág Krisztina rendőr főhadnagy.
Támogatás a REAC-nak
Örömteli, hogy a REAC felkerült az NB III-ba. A megnövekedett költségeik miatt a képviselők hozzájárulásával egyszeri, nyolcmillió forintos támogatást kap a csapat. Erről Tóth Imre, a Mindenki a Tizenötödikért frakció vezetője beszélt az ülést követő sajtótájékoztatón. dr. Matlák Gábor alpolgármester pedig bejelentette: a testület zöld utat adott annak, hogy megvizsgálják, mennyibe kerülne a kerületnek, ha az önkormányzati intézményekbe hőszivattyús rendszereket telepítenének. Mi lenne kedvezőbb, ha saját forrásból tennék ezt, illetve külső beruházó korszerűsítene és attól vásárolnák az energiát.
Fazekas Ágnes
Fotó: Csokonai15
Comments are closed.