Több mint 300 háziorvosi és fogorvosi praxis betöltésére lehet pályázni

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A háziorvosoknak és fogorvosoknak kiírt, megnövelt keretösszegű letelepedési pályázat célja, hogy betöltsék a több mint egy éve üres 160 háziorvosi és 170 fogorvosi praxist – mondta Kőrösi László, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alap főosztályvezető-helyettese az M1 aktuális csatornán péntek reggel.

A főosztályvezető-helyettes elmondta: letelepedési támogatást azok a háziorvosok és fogorvosok kaphatnak, akik vállalják, hogy betöltenek olyan praxist, amely több mint egy éve üresen áll. Mint mondta, a fogorvosok idéntől kapcsolódhatnak be a pályázatba, és idén megnövelték a támogatás összegét, ami 12 és 20 millió forint között változik.
Ezt a vissza nem térítendő pénzt az az orvos kaphatja meg, aki vállalja, hogy legalább hat évig biztosítja az ellátást az eddig betöltetlen praxisban – tette hozzá. Jelezte: a támogatást az orvos szabadon felhasználhatja, vásárolhat belőle autót, lakást, de korábbi diákhitelét is visszafizetheti.
A főosztályvezető hangsúlyozta: a pénz a praxis elkezdéséhez nyújt jelentős segítséget.
Jelenleg 350 háziorvosi és 260 fogorvosi praxis betöltetlen, de ezek egy része még nem üres egy éve, illetve vannak közöttük túl kicsi praxisok is.
A pályázati rendszer bevezetése óta kilencvenen nyertek el letelepedésre, több mint százan pedig praxisvásárlásra támogatást – ismertette a főosztályvezető-helyettes.

 

Comments are closed.