Tavaly nem kellett, most mégis kéri az uniós pénzt a kormány

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Nemcsak kéri, ráadásul több pénzre is igényt tart a kormány, mint amennyi a jelenlegi szabályok szerint járna – erről a 444.hu számolt be először. A portál értesüléseit végül a kormány is megerősítette, nyilvánosságra hozták az Európai Bizottságnak írott levelet.

A kormány a koronavírus-járvány utáni helyreállításra létrehozott újjáépítési alapból várja azt a pénzt, amelyet tavaly személyesen Orbán Viktor utasított vissza. A miniszterelnök most azt kérte Ursula von der Leyentől, az Európai Bizottság elnökétől, hogy azt a hitelkeretet biztosítsák Magyarországnak, amely eredetileg a rendelkezésre állt volna – írta a 444.hu. Nem sokkal később a kormány közzétette a levél kivonatát, illetve a teljes angol szöveget.

Eredetileg 5800 milliárd forintos volt az igénybe vehető keret. Mivel azonban kedvezőek a magyar GDP-adatok, a szabályok szerint idén már csak 5100 milliárd forintra lenne lehetőség. A kormány azonban az eredeti összeget szeretné, ráadásul soron kívül lehívni. És bár az alap a járvány utáni helyreállítási helyreállításhoz lett létrehozva, Orbán Viktor levelében azt is jelezte, hogy teljesen másra költenék. Az ukrán háborúra hivatkozva a hadsereg megerősítésére, határvédelemre és a menekültek ellátására.

Nem kevés pénz, sem az eredeti előirányzat, sem a csökkentett keret. Ha csak az utóbbit vesszük alapul, vagyis az 5100 milliárd forintot, az nagyságrendileg a 20 százalékát teszi ki annak az összegnek, mint amennyi bevétellel számolt a kormány idén az adókból, járulékokból és egyéb forrásokból. Az idei költségvetés fő számai szerint egyébként 3152 milliárd forint költségvetési hiányt terveztek be. Vagyis még a kevesebb pénz is 61 százalékkal több, mint a tervezett hiány.

Comments are closed.