Az október 23-i nemzeti ünnepünk alkalmából Csongrádi László olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes kardvívó a XV. Kerület Díszpolgára elismerésben részesült.
Kerületünk szerencsére sosem szűkölködött olimpikonokban, köztük több aranyérmes is akad. Ám olyan sportoló, aki Palotáról küzdötte be magát az olimpiai csapatba, majd palotaiként ért el világraszóló sikert, ráadásul ma is itt él, az kuriózum. Csongrádi László ízig-vérig rákospalotai. Itt nőtt fel, ide járt iskolába, itt kezdett el sportolni, majd innen igazolt az Újpest belvárosi vívótermébe (ha lett volna kerületi vívócentrum, biztosan azt választotta volna), és mind a mai napig abban a házban él, amelyben egykor gyerekeskedett.
Az 1988-as olimpián Csongi (vívóberkekben mindig is ez volt a beceneve) nem a ranglistahelyezése, hanem az éles szemű szövetségi kapitány, Kovács Tamás döntése alapján lehetett a csapat tagja. A nagy négyes – Gedővári Imre, Nébald György, Bujdosó Imre és Szabó Bence – mellett ő volt a tartalék. Csongi azonban az olimpián tartalékból főszereplővé vált. Előbb a lengyelek elleni negyeddöntőben, ahol csereként beállva egymaga fordította meg a kilátástalannak tűnő találkozót. Majd a döntőben, a verhetetlennek tartott szovjetek ellen, amikor 4-8-as állásnál, szintén csereként beállva, úgy elverte a világklasszis Mindirgaszovot, hogy attól az oroszok megrogytak, az addig szárnyaszegett magyar csapat pedig megtáltosodott, egyenlített, és végül tusaránnyal megnyerte az olimpiát. A magyar sporttörténelem egyik, ha nem a legdrámaibb olimpiai döntője volt a kardcsapatok szöuli fináléja.
Csongrádi László elég későn, 12 évesen kezdett el vívni. Focizni szeretett volna, ám hiába járt le a barátaival a közeli Volán-pályára, az ottani edzők érdeklődését nem keltette fel. Az iskolában aztán véletlenül kezébe akadt egy szórólap, amelyen az Újpesti Dózsa Vívó Szakosztálya felvételt hirdetett. Többedmagával ment le az Eötvös utcai vívóterembe, ám végül a palotai különítményből csak belőle lett vívó. Köszönhetően Jakab Lászlónak, aki az alapokra tanította, és Zarándi Csabának, aki nem csak a tudását adta át neki, hanem apjaként szerette őt.
„Palotán születtem, és azóta is itt élem az életemet. A Sződliget utcai, majd a Kossuth utcai iskolában nevelkedtem, utána a Dózsa György Gimnáziumban érettségiztem. Mindig is imádtam itt élni, és ez ma is így van. Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, én már innen sosem fogok elmenni.”
Az Újpesti Dózsa, a Vasas és a Gödöllő kardvívója az edzősködésbe is belekóstolt. Éveken át a BSE-ben oktatta a fiatalokat, majd Bécsben folytatta. Jelenleg a váci fiataloknak adja át tapasztalatait és lelkesedését.
Comments are closed.
