Nem mindennapi látvánnyal indult a csütörtöki reggel Újpalotán: egy elszökött kecske borzolta a kedélyeket és tartotta izgalomban a lakosságot.
November 20-án reggel izzottak a vonalak: a Kutyások a XV. Kerületért Állatvédő Egyesület telefonja folyamatosan csörgött, a bejelentések pedig özönlöttek. A közösségi oldalakon is gyorsan terjedt a hír: egy kecske a kerület több pontján is felbukkant.
A kaland nemcsak a járókelőket, hanem az autósokat is próbára tette. „Türelmesen vártunk, amíg téblábolt a forgalmas utcán. Inkább álltam pár percet, mint hogy baj legyen az állattal” – mondta egy sofőr, aki szemtanúja volt az akciónak.
A vicces hozzászólásokból sem volt hiány, beindult a „humorgyár”: „ha valaki hiányolná a kecskéjét, az Apolló utcában sétál” – írták az egyik helyi csoportban. Más így kommentelte: „gondolta, felfedező útra indul.” Akadt azonban olyan is, aki felháborodott: „mindenki csak fényképezi, míg el nem gázolja valaki. Miért nem szólnak az állatvédőknek?”
Megnyugtatásul: az állatvédők és a rendőrök is a helyszínre érkeztek. Az „öreglány” végül a Késmárk utcában adta meg magát.
A befogás után a kecske a Barka Állatsimogatóba került, ahol hozzáértő kezek között pihenheti ki a hajsza fáradalmait – nyilatkozták az állatvédők.
(Fotó: Kutyások a XV. Kerületért Állatvédő Egyesület)
Comments are closed.

