Sportpályafejlesztések

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A korábban eltervezett lelátó és klubház felújítása helyett a Budai II. László Stadion tao-támogatásból megvalósuló teljes rekonstrukciójához járult hozzá a képviselő-testület. Emellett a Vasgolyó utcai sporttelep felújításáról is döntés született.

A testület támogatta azt az előterjesztést, miszerint a REAC Magyar Labdarúgó Szövetséghez (MLSZ) benyújtandó sportfejlesztési programjában ne csak a korábban tervezett klubházfelújítás és a lelátó befedése szerepeljen, hanem a stadion teljes rekonstrukciója. A tao-támogatásból megvalósuló beruházást a REAC három ütemben, több év alatt kívánja megvalósítani.
Az I. ütemben a főépület felújítása, a lelátó újraépítése és befedése valósulna meg. A tervek szerint így körülbelül ezerkilencszáz fő befogadására alkalmas korszerű, fedett lelátóval ellátott futball­stadion épülne.
Ennek a megvalósítása több mint egymilliárd forintba kerülne, ebből az önkormányzati támogatás bruttó 177 millió 800 ezer forint, amit a 2018-as költségvetési évbe beterveznek.
A tervezési költség bruttó 28 millió 575 forintos költségét a helyhatóság megelőlegezi a REAC-nak. Ezt aztán – az ötmilliós önkormányzati önrészen kívül – levonnak majd a fent jelzett támogatási összegből.
A Vasgolyó utcai sporttelep felújítását a tervek szerint az MLSZ Budapest Pályaépítési Programjának keretében valósítaná meg kerületünk. Ez a program az amatőr, valamint a gyermek- és ifjúsági labdarúgás infrastrukturális fejlesztését teszi lehetővé.
Az MLSZ arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a Szántóföld utcai sportpályafejlesztésen kívül a Vasgolyó utca 51. szám alatti sporttelep korszerűsítése is részt vehet a programban. A szövetség egy nagyméretű, világítással ellátott műfüves labdarúgópálya építését és a meglévő öltözőépület felújítását javasolta. A képviselő-testület úgy határozott, hogy a nagyfeszültségű villanyvezetéktől legalább 20 méterrel arrébb épüljön új műfüves futballpálya és új öltözőépület. A beruházás mintegy 10 százalékának megfelelő önrészt pedig a 2018-as költségvetésben biztosítja.

Comments are closed.