A spicces Mozart és a tátogókórus

Hornok ‘Amadeus’ István kezdte a sort, vad rock and rollt kezdett püfölni a zongorán, úgy szólt, akár a dinamit. A tanár úr aztán olykor visszaváltott az eredeti Wolfgang-slágerekre, a gyerekek fölöttébb élvezték, látták és hallották, mi mindent meg lehet csinálni a zongorával. 

Jöttek aztán sorban a többiek a szombat esti tanárkoncerten, a Hubay Zeneiskola félévszázados fennállását ünneplő sorozatban ezúttal a szigorúságukról ismert tanerők produkálták magukat, igen jó volt a hangulat. Mutatjuk, mi minden történt.

Nem könnyű műfaj ez, zenebohócnak lenni egészen más hozzáállást kíván, mint a tanítás. Csak akkor lehet valami jó, ha élvezettel játsszák. Ebben most nem volt semmi hiba. A vegyeskórus halkantátát éneklő tátogókórusa és Bokor György távirányítós zenehallgatást kifigurázó jelenete a legjobb zenei gegeket idézték, a cimbalmos szám is felettébb szellemes trükkje az volt, hogy bármit játszott az ifjú művész, az volt rá a fölső utasítás, hogy nem kell. Élveztük, a gyerekek pedig önfeledten tapsoltak, amikor meglátták a különös szerepkörben fellépő tanár nénit vagy tanár bácsit. 

Lehet folytatni, mert a komolyzene népszerűsítésének is a játék az egyik legjobb eszöze. Gratulálunk a közreműködő oktatóknak a pompás esthez! (PP, Rab László, 2019. február 18.) 

Képek a tanárkoncertről

 

És egy kivágott jelenet a távirányítós számból

 

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.