Sokat érő kupakok

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Újabb rászorulókat sikerült támogatnia az ÖTHÉT Egyesületnek. Az immár két éve tartó kupakgyűjtés eredményeképpen ezúttal egy idős házaspár és egy háromgyermekes család részesült azonnali segélyben. A kupakokat a kerület összes közintézményében átveszik, amit az önkormányzat és több kerületi vállalkozó, valamint cég is rendszeresen kiegészít. Ehhez a társuláshoz csatlakozott legutóbb a Magyar Vöröskereszt XV. Kerületi Szervezete és a Rászorulókat Támogató Egyesület is. Makai Ferenc, az ÖTHÉT Egyesület vezetője elmondta, hogy a februári támogatottak a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetétől a közeljövőben ruhákat és cipőket is kapnak.

_img_5804

Makai Ferenc, Dr. Pintér Gábor alpolgármester és a támogatottak/Fotó: XV Média, Vargosz

Ugyancsak a februári átadáson vehette át az ÖTHÉT Egyesület – két évvel ezelőtti – első támogatottja, Szikszai Cintia azt a mintegy százezer forintos adományt, amit a Csomópont Tehetségkutató és Tehetséggondozó Egyesület gyűjtött össze számára az elmúlt időszak fellépésein.

Comments are closed.