Sokáig azt álmodtam, hogy ott vagyok a buszon

Végéhez közeledik a veronai busztragédia kártérítési ügye, adta hírül az MTI, megállapodtak a biztosító és a balesetben érintettek, valamint családtagjaik között a kártérítés felosztásáról. A Groupama közel 1,89 milliárd forintot fizet a károsultaknak – közölte a biztosítótársaság. Az elhunytak hozzátartozóinak és azoknak is átutalják az összegeket, akik könnyebben sérültek, nekik nem vagyoni kártérítést, hanem sérelemdíjat fizetnek.

A tragédia 2017. január 20-án éjjel történt, 17-en vesztették életüket, amikor a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait szállító busz balesetet szenvedett. Ötvenhatan utaztak a járművön, 43 gyerek, 11 felnőtt és a két sofőr. Egyikük meghalt, másikuk túlélte a katasztrófát. A busz Franciaországból jött hazafelé, fékezés nélkül szalagkorlátnak hajtott az olasz autópályán, majd egy híd pillérének csapódott, s kigyulladt. Az ütközés miatt többen kirepültek a járműből, a jobboldali üléssor összepréselődött.

Vígh György 66 éves korában hunyt el

Kerületi áldozatai is voltak a balesetnek. Vígh György testnevelő tanár a feleségével és két gyermekével utazott a buszon, a 30 éves Vígh Balázs (az FTC jégkorongjátékosa) és 18 éves testvére, Vígh Laura életét vesztette. Az égő buszból két gyermeket kimentő tanárt a baleset után kitüntette az olasz belügyminiszter és a Testnevelési Főiskola is, az Év Embere lett, a Szinyei gimnáziumban pedig nyugdíjazása után örökös tanárrá választották. Vígh György 2019. október 15-én 66 éves korában hunyt el, a MÁV-telepi Jézus Szíve Plébániatemplomban búcsúztatták (gyermekei ott nyugszanak az urnatemetőben). Vígh György többször nyilatkozott arról, hogy mi történt a végzetes éjszakán.

Az olasz nyomozás során derült fény arra, hogy az 53 személy szállítására levizsgáztatott buszt átalakították 58 személy szállítására, és engedély nélkül beépítettek egy 370 literes pót üzemanyagtartályt is. Az is kiderült, hogy a sofőr alvászavarokkal küzdött, és azt is vizsgálták, hogy a gyanú szerint egy ottfelejtett oszloptartó okozta a tragédiát. A veronai sofőrt idén januárban látták vezetni Békéscsabán. A férfi azt próbálja bebizonyítani, hogy nem ő, hanem elhunyt váltótársa vezette a buszt.

Az áldozatok emlékköve

A tragédia körülményeinek teljes kivizsgálása és a felelősök megállapítását célzó büntetőper még nem fejeződött be. (PP, Rab László, 2020. május 11.)

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.