Segítség minden csatornán

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A XV. kerület önkormányzata azon dolgozik, hogy minden olyan kerületi lakost elérjen, akinek segítségre van szüksége a járvány alatt.
Már a járvány első szakaszában is külön internetes oldal indult, ahol a nehézségekel küzdők kapcsolatba kerülnek a kerülettel, illetve továbbra is elérhető a Budapest Tizenöt telefonos applikáció is az eddigi telefonos, valamint e-mailes segítségkérési lehetőség mellett.
A https://segitunk.bpxv.hu/ oldalon, illetve a Budapest Tizenöt mobil alkalmazásban is minden XV. kerületi lakos 0–24 órában tud bejelentést tenni. A használók el tudják menteni a saját adataikat, így nem szükséges minden egyes alkalommal újból megadni azokat. Ráadásul a korábbi bejelentéseket vissza is kereshetjük. A Budapest Tizenöt app elérhető a Google Play áruházból és az App Store-ból.
Az önkormányzat egybek között segíteni tud a bevásárlásban, a gyógyszerek beszerzésében és az étkezés megszervezésében is. A segítségkérés menete: 1. A Budapest Tizenöt alkalmazás letöltése vagy a honlapon rá kell nyomni a „Bejelentést teszek” gombra. 2. Kiválasztja, hogy miben kéri a XV. kerület önkormányzatának segítségét: bevásárlás, gyógyszer, étkezés, egyéb. 3. Kiválasztja a segítségre szoruló személyt: kérhet segítséget magának vagy más XV. kerületi lakosnak. Meg kell adni a rászoruló lakos elérhetőségét. 4. A megjegyzés mezőbe beírható minden egyéb szükségesnek vélt információt, akár a segítségkérővel, akár az elvégzendő feladattal kapcsolatban. 5. A Bejelentés küldése gomb megnyomásával a bejelentést rögzíti a rendszer. Ezután az önkormányzat felveszi a bejelentővel – vagy azzal, akit megjelölt – a kapcsolatot.

Fotó: XVMÉDIA, Vargosz

Merjen segítséget kérni!
A honlap, illetve az applikáció mellett továbbra is élő elérhetőségek, ha segítségre van szüksége: telefon, zöld szám: +36 80 203 804 és e-mail: segitseg@bpxv.hu.

Comments are closed.