Rákospalotáról Balatonra

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Már a nyári vakáció előtt egy hónappal, május 16-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat a MÁV-Start. A járműfejlesztések és felújítások eredményeként pedig magasabb színvonalú járatokkal lehet lejutni egyenesen Rákospalotáról a Balatonhoz.

Az előszezoni hétvégi és ünnepnapokon ugyanis közlekedik a KISS emeletes motorvonat a déli parton a Szob és Fonyód közötti Jégmadár expresszvonatként, ami összeköttetést jelent Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón ismertette, hogy az előszezoni menetrend szerint május közepétől Budapestről félóránként elérhető vonattal Balatonfüred, Siófok és Fonyód, de az ország más területeiről is könnyebb lesz eljutni a tóhoz.

A dél-balatoni vasútvonal felújítása, az északi vonal villamosítása és a folyamatosan fejlődő flotta nélkül nem tudnák a 2020-ban bevezetett előszezoni menetrendet ilyen minőségben teljesíteni – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy a mobilitási lehetőségek mellett a szolgáltatások színvonala is javul; az elnök-vezérigazgató példaként egyebek között a megújult étkezőkocsikat említette, amelyekkel pünkösdtől találkozhatnak a balatoni InterCity járatokon az utasok. A menetrendi változásokat ismertetve kiemelte, hogy már az előszezoni hétvégi napokon közlekedik a Jégmadár expressz, így emeletes KISS motorvonaton lehet utazni Szob és Fonyód között, Pécs és Keszthely között pedig naponta közlekedik egy vonatpár.

A Balaton24 és Balaton72 napijegyek nemcsak a vonatokon, hanem több, a tó körül közlekedő Volánbusz-járaton is felhasználhatók, ettől az évtől még több buszjáratot lehet a jegy kiváltásával igénybe venni. Felhívta a figyelmet arra, hogy már csaknem 400 jegykiadó automata üzemel a MÁV csoportnál, májustól 34 balatoni állomáson, megállóhelyen válik egyszerűbbé és gyorsabbá a jegyvásárlás a kihelyezett jegyautomatákból. Homolya Róbert elmondta azt is, hogy az elmúlt években megháromszorozódott a vasúti szolgáltatást igénybe vevő kerékpárosok száma, az előszezoni menetrendben is megerősített kerékpárszállítási kapacitásokkal várják az utasokat.

Comments are closed.