RÁKOSPALOTAI AZ ÉV JUNIOR ÖTTUSÁZÓJA

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A Magyar Öttusa Szövetség Duna Arénában megrendezett gáláján díjazták a 2025-ös esztendő legjobbjait. Az Év Junior Férfi Öttusázója a Rákospalotán élő Tamás Botond lett, aki első felnőtt világversenyes döntői mellett juniorban előbb Európa-bajnoki címet védett, majd világbajnoki bronzzal koronázta meg szezonját.

Tamás Botond 2025-ös esztendeje szép sikereket és apró kudarcokat is hozott. Saját korosztályában (másodéves juniorként) ugyanis sikert sikerre halmozott. A litván rendezésű korosztályos Európa-bajnokságon megvédte egy évvel korábban szerzett bajnoki címét, a lengyelországi junior világbajnokságon pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Húszévesen a felnőtt válogatott ajtaján is kopogtatott, sőt be is lépett rajta, ugyanis mind a litván világbajnokságra, mind pedig a spanyol Európa-bajnokságra sikerült kvalifikálnia magát. A két világverseny azonban nem úgy sikerült a számára, ahogy azt remélte, hiszen egyiken sem tudott az élmezőnybe kerülni.

„Idén még utolsó éves junior vagyok, így lesz lehetőségem a címvédésre, de szeretném a felnőtt válogatottban is stabilizálni a helyemet. Tavaly még csak tapasztalatokat gyűjtöttem, de idén mindenképpen szeretnék majd előrébb lépni.”

Tamás Botondot immár ötödik éve választották korosztálya legjobbjának. Emellett részese a Los Angeles 10 programnak is, amely azt jelenti, hogy a sportág vezetői hosszú távon számolnak vele. Az otthonához közeli UTE versenyzőjeként Tibolya Péter irányításával olyan sportolókkal készülhet együtt, mint az olimpiai bajnok Gulyás Michelle, a legjobb hazai női junior öttusázó, Bauer Blanka és a tavaly Európa-bajnoki címet nyert felnőtt férfi válogatott egyik meghatározó tagja, Szép Balázs, ők komoly motivációt jelentenek  számára.

(A fotón középen az Év Junior Férfi  és  Női Öttusázója: Tamás Botond és Bauer Blanka) 

Comments are closed.