Púpos a szívét és a nevét adta

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Grosics – Lantos, Lóránt, Buzánszky – Zakariás, Bozsik – Puskás, Czibor, Budai II., Hidegkuti és Kocsis. Ki ne tudná felsorolni ezt a veretes tizenegyet. A Csapat, amely az ötvenes években elkápráztatta a világot, és amely négy éven át veretlen tudott maradni. És, amely mindössze négy alkalommal lépett pályára a fenti összeállításban. Ebből azonban az egyik éppen a Wembley-ben lejátszott meccsük volt, amikor első nem szigetországi csapatként az otthonában győzték le 6–3-ra az angolokat.
Erre a csapatra mind a mai napig minden magyar ember büszke. A világhírű csapat jobbszélsője az a Budai II. László volt, aki 1928-ban Rákospalotán született, itt élte le az életét, és akinek sírja 1983 óta a Rákospalotai Köztemetőben található.

Budai II. László/http://www.nela.hu

Budai II. László/http://www.nela.hu

Rákospalotán 1991-ben fontos döntést hoztak: a stadiont Budai II. Lászlóról nevezték el. Arról a sportolóról, aki itt kezdte pályafutását, ám hamar a Ferencvároshoz került. A zöld-fehéreknél alapember vált belőle, Kocsissal és Cziborral félelmetes támadósort alkottak. A Púpos (kicsit görnyedt testtartása miatt kapta ezt a nevet) 84 mérkőzésen 37 gólt rúgott, 1949-ben pedig bajnoki címet nyert.
Egy évvel később a Honvédba kellett igazolnia, ahol 11 év alatt négy bajnoki címet nyert. A válogatottban 1949. május 8-án debütált, és 39 alkalommal ölthette magára a címeres mezt. Nem ő volt a válogatott legmeghatározóbb tagja, de minden mérkőzésen a szívét, lelkét adta.
– A rendszerváltás után a Volán Tröszt céget privatizálták, így a tulajdonában lévő stadion is öt magánszemély tulajdonába került – tájékoztatott Hajdu László polgármester. – A pályára ezek után csak bérleti díj ellenében engedték be a sportolni akarókat. Az újjáalakult REAC is így járt. Tárgyalások kezdődtek a stadion tulajdonjogának megvásárlásáról, és végül polgármesterként 1996. december 17-én terjesztettem be a XV. kerületi önkormányzat képviselő-testülete elé a vételt, amelyet megszavaztak.
Idén tehát kettős jubileumot ünneplünk. A stadion 25 éve viseli Budai II. László nevét, és 20 éve önkormányzati tulajdon a létesítmény.

Comments are closed.