Pünkösd után megújulva

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A Rákospalotai Evangélikus Egyházközség minden évben húsvét előtt költözik vissza a kistemplomból a Régi Fóti úton lévő gyönyörű kupolás nagytemplomba. Ponicsán Erzsébet lelkész elmondta, sokszor érezte hiányát, hogy a nagytemplomban nincs olyan gyülekezeti termük, melyben különböző programokat szervezhetnek. A lelkész így minden pályázatot és lehetőséget megragadott, hogy forrást szerezzen olyan helyiség kialakításához, ahol a hívők együtt lehetnek, beszélgethetnek, imádkozhatnak.

Tevékenységét siker koronázta, így az egyházközség tagjai május 21-én délután 4 órakor ünnepi istentisztelettel adnak hálát, hogy birtokba vehetik az új gyülekezeti termüket. A nagytemplom alatt kialakított részben számos közösségi programot szeretnének megvalósítani és egy állandó kiállítás is helyet kap, amely a rákospalotai hagyományokat eleveníti fel. A régi tárgyakat az egyik tag adományozta az egyházközségnek.

– – A pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe, a húsvétot követő ötvenedik nap, vasárnap és hétfőn tartott mozgóünnep idén május 15-e és 16-a. Ez alkalomból vasárnap és hétfőn 10 órakor tartunk istentiszteletet és keresztelés is lesz a templomunkban, ahol a piros szín fog dominálni a szeretet jelképezve. Ezenkívül június 5-én a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes lesz a vendégünk, akik táncházat tartanak az érdeklődőknek – tájékoztatta lapunkat Ponicsán Erzsébet.

Comments are closed.