Pintér Gábor elszabadul

Átlagos olvasási idő: 3 perc

Arról, hogy Orbán Viktor újabb 430 millió forinttal rövidíti meg a XV. kerületet, a következő – a laikusok számára nehezen értelmezhető – mondatból lehetett értesülni. „A Kormány visszavonja a H2.1. mellékletében foglalt táblázat 3. sorát.” Cserdiné Németh Angéla polgármester segített abban, hogy megfejtsük és megértsük ezt a 430 millió forintos mondatot: ez a pár szó eredetileg a pszichiátriai ellátás fejlesztését célzó Lelki Egészségközpont kialakításáról szólt volna. Ezt húzták ki egyetlen tollvonással, ez volt olvasható a Magyar Közlönyben.

Így a járványvédekezés miatt „elvont” másfélmilliárd most újabb közel félmilliárddal dúsult. Immár 2 milliárd forintos tehát a kormány XV. kerületre kirótt büntetése.

Miért is?

Voltaképpen azért, mert a kerület immáron évek óta nemet mond Orbánékra, s következetesen kitart a demokratikus ellenzék pártjai és képviselői mellett. Nagyjából hasonló dolog történik a VIII. és a IX. kerületben, aztán pedig rájár a rúd az I., a II., a III. kerületre és Újpestre is. Meg általában a fővárosra és azokra a vidéki városokra, amelyek szintén szembe mertek fordulni a gazdasági-adminisztratív erőszakot alkalmazó Fidesz-kormánnyal.

Plakát 2019-ből

A XV. kerület 2019-ben harmadszor erősítette meg, hogy Orbánék helyi vazallusai helyett előnyben részesíti az önkormányzati demokráciát, s a Pintér Gábor vezette Fideszre nemet mondott országgyűlési és helyhatósági választáson is. Pintér úr számára nem volt eléggé meggyőző az sem, hogy ’19-ben mind a 14 körzetet vesztesként volt kénytelen elhagyni. És most is úgy tesz, mintha 19-ben és 20-ban semmi sem történt volna. Nyilvános megszólalásaiban a „baloldali” vezetést okolja a kerület balszerencséjéért. Az ő interpretálásában azért esik el a kerület az állami támogatásoktól, mert nem hajlandók megállapodni a kormánnyal.

Pintér Gáborral, akinél többször még senki sem veszített politikai csatát a kerületben, nem óhajtunk vitatkozni. Amikor valaki úgy gondolja, hogy nem a tolvajt, hanem a meglopottat kell szapulni, ám tegye, lelke rajta. Nincs vele kapcsolatban lelkiismeretfurdalásunk, a választás után megszólaltattuk egy terjedelmes interjúban, megadtuk neki a lehetőséget a kerületi kudarcokkal való szembenézésre. A jelek szerint nem tanult belőle, ugyanazt folytatja, mint amit a 19-es költségvetés közel egyéves, gyalázatos és piti blokkolása során folytatott. Ami végül a Fidesz-frakció teljes bukásához vezetett.

Az Észak-pesti Kórház romjai – ezért is a politikai ellenfelek okolhatók

Most, amikor bajba került a kerület az elvonások miatt, arra kérték, járjon közbe Orbánnál és a kormánynál azért, hogy ne büntessék a nyolcvanezres közösséget, benne a fogyatékkal élőkkel foglalkozó szervezeteket, a szociális terület intézményeit indokolatlan terhekkel. Ehelyett a képviselő úr Facebook-os, propagandaízű megszólalásaival csak ráerősített a „baloldal” szapulására.

Arról, hogy mennyire hiábavaló jobb- és baloldalról elmélkedni a 21. század első évtizedeiben, már többször írtunk. A konzervatív, hagyományos értékeket, a segítést, a szegénységgel kapcsolatos könyörületességet már régen nem az orbánista erők képviselik a kerületben, ezt igazolják a választási eredmények. Nincs tehát az, hogy Pintér úr jobboldali értékeket képvisel pusztán azért, mert őt a döbbenetes választási vereség után a fővárosi közgyűlésbe deponálta a pártja. Miután semmiféle teljesítményt nem kellett neki ezért az új posztjáért felmutatni, fenntartásokkal fogadjuk a kerületi vezetést gyalázó, eléggé súlytalan nyilatkozatait.

Elővette a régi lemezt, kicsit serceg

Azt vártuk volna el tőle, hogy tegyen meg mindent a XV. kerületi polgárokért. Azokért is, akik nem rá, hanem az ellenfeleire szavaztak. De hát ez nem akar összejönni. Pintér Gábor előre gyártott egyenközleményeinek unásig ismert szövegeivel véteti magát észre, ezt teszi a járvány első pillanatától kezdve. Nem látni olyan rendezvényeken, amelyek a bizonytalanságban lévő emberek megerősítését szolgálnák. De rendre felbukkan, amikor baj van, s működésének a cserbenhagyás a központi eleme. A bajokért mindig a politikai ellenfelei a hibásak. És rendre bedobja a „kifizetőhelyre” vonatkozó fáradt poénját. Amikor aztán a fideszes idők papírjait megpiszkálja az átláthatósági biztos, az látszik, hogy milyen nagyvonalúan bántak az urak a közpézekkel. Erre viszont már nincs egy szava sem a képviselő úrnak.

Segíteni nem tud, s olykor bele-beleragad a kis hétköznapi hazugságokba is. Bírósági tárgyalására például már sokadszor nem tudott elmenni, ott ugyanis nem hősies tetteiért, sokkal inkább korábbi ballépése miatt (egy nő szimpla lekurvázásáért) kellene felelnie. De amikor közeledik a tárgyalás, Pintér Gábor mindig gyengélkedni kezd, s végül nem tud személyesen megjelenni.

Nem kételkedünk a képviselő úr igazmondásában, épp csak eszünkbe jut a mondás: Ha a citromból a levet kifacsarták, elvetik.

(PP, 2020. január 10. Rab László – nyitókép: rozsdás ágy az Észak-pesti Kórház romos területén, fotó: Veres Viktor, nol.hu)  

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.