Perzsia almája

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Eredetileg a kajszibarack miatt mentünk a vásárcsarnokba, bele szerettünk volna szimatolni a levegőbe, meg akartuk nézni, lesz-e esélyünk lekvárt főzni, mi a helyzet az árakkal.

Nos, hamar kiderült, hogy 800 és 1400 forint között mozog az édes sárgabarack kilója, kevés az idén a kajszi, minden bizonnyal elvitte a húsvéti fagy. Ami nem olyan meglepő, így szokott ez lenni. Az ár sem annyira brutális, noha ezer forint fölött azért hamar véget ér a lekvárfőzési hajlam.

Nyolcszázzal indított a kajszi

A legszebb az egészben, hogy az őszi kicsit beelőzött. Hatszázért találtunk pompás őszibarackot (Perzsia almáját, ahogy a népnyelv egyes tájainkon nevezi), kemény az első szüret, ennek vagyunk hívei, amikor a magvaváló őszi herseg a fogunk alatt, az semmi máshoz nem hasonlítható. Vannak aztán olyanok szép számmal, akik a befőttállapothoz közelebb álló puha őszit kultiválják, nem vagyunk egyformák.

Szokol Mihályné Máriával a termelői részlegen találkoztunk. Vácott termeli férjével az őszibarackot. A tőle vásárolt egy kiló nem ért haza, mert nagyobbik gyermekemmel futballedzésről jövet nyomban befaltuk. Végighersegtük az utat, csak ajánlani tudjuk a hölgy termékét másoknak is, ha őszit szeretnének venni.

Nem minden tanulság nélkül van, hogy a jó barackterméshez a Jóisten hathatós segítségére is szükség volt, Marika betartja a szabályt, hálásan megköszöni neki a hozzájárulást. Ami jelzi, hogy a hála gesztusa milyen érdekes területre is képes kiterjedni.

De akkor a sárga, amiért elindultunk. Nem a legmutatósabb az idei termés, mert nagy volt a szárazság a vírusos hónapok alatt (akkor növekedett a kajszi), ám annál zamatosabb. Nem valószínű, hogy az ilyen drága barackból lekvár lesz, inkább az következik majd, hogy szaporítani fogja az egyéb gyümölcsöket. Jól össze lehet ugyanis főzni málnával, ribizlivel, korai ringlóval, de aki kísérletezni szeretne, akár a görögdinnyével is.

Képeket közlünk pénteki vásárcsarnokos látogatásunkról, tessék nekünk megbocsátani, hogy a barack állt figyelmünk középpontjában. Szép nyarat kívánunk a zamatos gyümölcsök látványával mindenkinek! (PP, Rab László, 2020. július 18.)

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.