Periszkóp horoszkóp – 2018 tél

Átlagos olvasási idő: 3 perc

Horoszkópunk erőssége nem a tudományosság, noha ezt sem adjuk fel teljesen. Ha valakinek nem jön be, nem biztos, hogy arról mi tehetünk. A bejegyzés végén videós üzenetet kínálunk. A 18-as karikát ezúttal mellőzhetjük, jóslatunk érvényes gyermekek számára is. 

VÍZÖNTŐ (január 21.-február 19.) Szétrobban az újdonságoktól, minden nap valami eszement izgalomra számíthat. Ilyen lesz az egész év, csupa nyüzsgés. pezsgés, ezernyi kirándulás, és mozgás a köbön. Egy perc nyugalma sem lesz, de hát ezt akarta, nem?

HALAK (február 20.-március 20.) El szeretne bújni egy kicsit a sodrás elől. Ha a téli álmot túlzásnak is tartja, kis ejtőzést azért megengedhet magának. A kilókkal most már jó lesz vigyázni az ünnepek után, mert így gond lesz az áramvonalakkal. Nem olyan vészes az a diéta, kibírta már más is!

KOS (március 21.-április 20.) Kimerészkedett a fényre, és rögtön neki akar menni a falnak, lehetőelg fejjel, mert úgy az izgalmas, ugyebár, miközben korábbi sérüléseinek még megvannak a nyomai. Mert abból indul ki, hogy aki kolompot vesz a nyakába, rázza is! De ne higgye, hogy az egész csorda örökké a lábanyomát lesi. Vadásszon megfontoltabban, és ne lője el a puskaporát rögtön az év elején. Hagyjon valamit későbbre is, szüksége lehet rá. 

BIKA (április 21-május 20.) Szeret sokat adni, és abban reménykedik, hogy sokat is fog visszakapni. Ez így volna igazságos, de azért vannak fáziseltolódások. Ha olykor-olykor egy-egy maflást kap vissza, az bizony a korábbi ügyeivel magyarázható. Jótett helyében jót várjon – legfeljebb a válaszok nem mindig onnan érkeznek, ahonnan számítani lehet rá.

IKREK (május 21.-június 21.) Kicsit sok volt a dumából, akadnak a környezetében olyanok, akik szeretnék beragasztani a száját. Amikor már nagyon elcsigázta a környezetét, húzódjon vissza a csigaházba, csukja be a szemét, és gondolja át, kinek mit lehet a jövőben mondani. Sugdosni csak akkor éri meg, ha mások nincsenek a közelben. Nem kell a fél világnak tudni arról, hogy mit akar. 

RÁK (június 22.-július 22.) Ármánykodásban van része már az év elején, kicsit el is ment a kedve az örökös küzdelmektől, de legfőképpen a bizalmatlanságtól és az ostobasággal vegyes rosszindulattól. Nem könnyű a mérges helyzeteket kezelni. A bölcs hallgatás és a gondos tervezés sokat segíthet. Nem kell rögtön visszatámadni, élesítse körmeit!

OROSZLÁN (július 23-augusztus 23.) A kocka el van vetve, nincs visszaút, menni kell előre bátran és öntudatosan. A ravaszság, a hízelgés, a számítás összetereli az ellenfeleket, előfordulhat, hogy nagyvadnak nézik, akinek csapdát lehet állítani. A mézes-mázas szavakkal vigyázzon, nehogy lépre csalják vele. A tiszta, világos beszéd a megoldás, messzire lehet vele jutni.  

SZŰZ (augusztus 24.-szeptember 23.) Eljött a csata ideje, amire oly sokáig vágyott. Most aztán véghez viheti, lehet kardcsörtetni, csatába menni, belovagolni, a harci szerencséje állandósulni látszik. Magabízásra, önhittségre nincs szükség, vak reményre sem, hogy gyorsan győzhessen. Hosszú, öldöklő küzdelmeket akart. Tessék, megkapta!

MÉRLEG (szeptember 24.-október 23.) Ha összesúgnak a háta mögött, nem az a helyes válasz, hogy nyomban elvonul. Vegye fel a kesztyűt, küzdjön ina szakadtáig, ne jajgasson, hogy ki akarják hagyni minden jóból. Nézzen azért szét a szövetségesei között, és nagyon gyorsan találja meg a báránybőrbe bújt farkast.

SKORPIÓ (október 24.-november 22.) A békés, csendes időszakot felváltja a békétlenség, úgy érzi, hogy a világ összes szrukapiszkája beköltözött az életébe, komor felhők gyülekeznek. Húzódjon árnyékba, nehogy rögtön az elején lenyilazzák. Év közben szükség lesz az erő beosztására. Ne pocsékoljon el mindent a legelején.

NYILAS (november 23.-december 21.) Kicsit összekuszálódtak a dolgai, sokan összesúgtak a háta mögött, ami felettébb idegesítette, bosszúért kiáltott, de az sem jött össze. Ne fogadkozzon, és ne akarjon átváltozni, nem fog menni. Szisztematikusan építkezni, lépésről lépésre haladni, ez az az egyetlen megoldás.

BAK (december 22.-január 20.) Úgy érzi, minden szétgurult, össze kellene terelni a szétesett világ darabjait. De hát most nem ennek van itt az ideje. Ahhoz ki kell a képnek tisztulnia. Utál várni, de most más nem javasolhatunk. Nyelni, tűrni, nem sziszegni, sajnos így kell az évet kezdeni. Aztán tavasszal mindent bele! Ne siesse el!

Az egyszerre hideg és szokatlanul meleg tél alaphangulatát próbáljuk jellemezni az alábbi rövid képsorral. Ami persze jó önépítésre is. Boldog új évet közösségünk minden tagjának! (PP)

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.