Példaképek a Czabánban

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

„Lehetek a példaképed?!” címmel hirdetett programsorozatot a Czabán Általános Iskola. Olyan roma származású személyeket hívnak meg, akik követendő példaként állíthatók az iskolában tanuló roma származású diákok elé.

Rugós Beke volt a példakép-program vendége június 3-án. A fiatalok körében is népszerű rapper nem titkolja, hogy fiatal korában többször is volt problémája a törvénnyel, ám, mint mondta, ezekből az esetekből sokat tanult. A socail media-ból jól ismert influenszer, a magát csak gengszterrappernek nevező Rugós Beke elmondta, örömmel vállal minden ilyen felkérést, mert úgy érzi, hogy a fiataloknak nagy segítségre van szükségük, hogy elkerüljék a bűnözővé válást, és hogy higgyenek a tanulás erejében.

„A rapjeim rendre a magyarok és a cigányok békés együttéléséről szólnak, és ezt szeretném szóban is átadni a gyerekeknek. Sokfelé járok, és látom, hogy nagyon nem jó az az út, melyen haladnak, és amely sehova nem vezet, legfeljebb a börtönökbe. Én azt mondom nekik, tanulva kell érvényesülniük” – mondta rapper.

„Ez a példaképállítás az iskola és a kerületi Cigány Önkormányzat közös programja, amit majd a következő évtől követni fog a Tanoda-programunk is. Ezekkel a programokkal szeretnénk a roma diákok iskolai lemorzsolódását csökkenteni, megakadályozni, és szeretnénk a továbbtanulási lehetőségeiket javítani” – mondta Czuczu Tamás elnök.

Rugós Beke milliós nézettségekkel rendelkezik a közösségi médiában, a fiatalok szemében tehát hiteles személynek számít – tette hozzá Czuczu Tamás, aki a nemzetiségi önkormányzat mellett a Polgármesteri Hivatal roma és felzárkóztatási ügyekért felelős munkatársa is.

„Ezért is hívtuk meg őt, és ezért is szeretnénk folytatni majd ezt a programot a következő tanévben, akár havi rendszerességgel is.”

Eddig ketten látogattak már el a rákospalotai intézménybe, Rostás Ottó roma származású rendőr és Pécsiné Lázár Melinda, ismert ökölvívó, aki civilben szociális munkásként dolgozik.

Comments are closed.