Fejes Endre regénye a történet végével kezdődik. Több generációnyi feszültség robbant ki ifjabb Hábetler Jánosból, amikor agyonüti sógorát munkahelye romos udvarán, a Rozsdatemetőben.
A regény 1962-ben jelent meg először. Bár a feldolgozott téma felkavaró, színtiszta realizmus, minden időszakban megtalálja a maga olvasótáborát. Fejes Endre ugyanis a Hábetler család sorsa mögé bújva Magyarország I. világháború és a ’70-es évek közötti történetét írta meg. Az egyszerű körülmények közül származó, munkáskörnyezetben élők közül mindenki vágyik a jobbra, hogy meglegyen a család, a szoba-konyha, a bútor, és az ünnepeken kerüljön az asztalra rántott hal és túrós csusza.
Hábetleréknél ez így történik, mégsem boldogok. „Húsvétkor, karácsonykor, újévkor, születés- és névnapokon mindig a Nagyfuvaros utcában ünnepelt az egész család. Pék Mária nagytakarítást csinált, átrendezte a bútorokat, a családfő, Jani, Gizike, Eszter a szobában takarított. Hajnalka a főzésnél segített édesanyjának. Veszekedtek, rekedtre kiabálták magukat. Este megérkeztek, hozták a gyerekeket, virágot Pék Máriának, megcsókolták horgas ujjú, csúnya kezét, majd megterítették Taubinger Rezső főesperes asztalát, és a bőséges vacsorához ültek.”
Fejes Endre szikár mondatokkal, látszólag egyszerű kijelentésekkel, de közben hihetetlen szeretettel ír a Nagydiófa utca lakóiról. Azokról, akik mellett ma is úgy megyünk el a VIII. kerületben, hogy elfordítjuk a fejünket. A regényben mégis úgy ábrázolja őket az író, hogy bearanyozódik Pék Mária szétdolgozott, horgas ujjú keze, eltörpülnek a jellemhibák és érthetőbbé, megbocsáthatóbbá válik minden, elsőre elítélt cselekedet. Vannak korszakokon és földrajzi helyeken átívelő történetek – a Rozsdatemető pontosan ilyen.
(Fejes Endre: Rozsdatemető; Magvető, 2018; 1999 Ft)
Comments are closed.
