Parlagfű és egyéb allergén gyomnövény elleni védekezésről

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Tájékoztató a lakosság számára a parlagfű és egyéb allergén gyomnövény elleni védekezésről

A parlagfű nagymértékű felszaporodásának a közegészségügyi és gazdasági károsító hatása számottevő Az utóbbi években a belterületeken az önkormányzatok és a lakosság jelentős erőfeszítéseket tettek a parlagfű visszaszorításában.

A parlagfű elleni védekezés elsősorban az ingatlan tulajdonosának, illetve használójának a kötelezettsége. A hatóságok feladata, hogy – amennyiben a tulajdonos nem tesz eleget a kötelezettségének – a mulasztók költségén elrendelik az ún. közérdekű védekezést, emellett növényvédelmi bírságot szabnak ki.

Belterületen az önkormányzat jegyzője látja el a növényvédelmi hatósági feladatokat, így a parlagfűvel fertőzött területek felderítése, az eljárások megindítása az ő feladata. Az eljárás más hatóságok – főleg a földhivatalok, és a NÉBIH növény-, talaj-, és agrárkörnyezet-védelmi igazgatóságai – megkeresésére, vagy lakossági bejelentésre is indulhat.

A hatóságok eljárásukat bel- és külterületen, a magánkerteken túl ipari, kereskedelmi és egyéb telephelyeken, utak, vasutak, vízpartok mellett is folytathatják. A parlagfű legintenzívebb növekedési időszaka július hónap, ezért az ingatlantulajdonosoknak, használóknak a parlagfű virágbimbó kialakulását megelőzve, a gyomnövény irtását az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény értelmében június 30-ig végre kell hajtaniuk. A parlagfű mentes állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenn kell tartaniuk.

Fontos, hogy a virágbimbók megjelenése előtt végezzük el a védekezést, hiszen ezzel elkerülhető, hogy a virágzó állomány kaszálásával fokozott pollenterhelést idézünk elő!

A június 30-ai dátum ismerete azért fontos, mert ez a szankciómentes, önkéntes jogkövetés határnapja. A megjelölt időpont után az ingatlan tulajdonosának, használójának ismerete nélkül is el kell végezni a hatósági parlagfű irtást. A tulajdonos, használó a hatósági védekezés teljes költségét köteles megtéríteni. E költségtérítés azonban nem azonos a növényvédelmi bírsággal, amely tizenötezer és ötmillió forint közötti összegben az eljárás költségén felül kerül kiszabásra, amely nem teljesítés esetén adók módjára behajtható.

A köztisztaságról szóló 1/1986. (II. 21.) ÉVM-EüM együttes rendelet 6. §-a, valamint a főváros köztisztaságáról szóló 48/1994. (VIII. 1.) Főv. Kgy. rendelet 3. §-a előírja, hogy az ingatlan tulajdonosa (kezelője, használója) köteles gondoskodni az ingatlana, és az ingatlana előtti járda, továbbá a járda és a kocsiút közötti kiépített, vagy kiépítetlen terület gondozásáról, tisztántartásáról, szemét- és gyommentesítéséről.

A parlagfű és az egyéb allergén özönnövények elszaporodásának visszaszorítása közérdek, mely csak az érintett hatóságok, települési önkormányzatok, civil szervezetek és a lakosság összefogásával összehangoltan valósulhat meg. A kötelezettségükről megfeledkező tulajdonosok és használók veszélyeztetik mások Alkotmányban biztosított egészséges környezethez fűződő jogainak érvényesülését. Ezért indokolt, hogy a parlagfű elleni védekezés speciális szabályait mindenki betartsa.

Dr. Lamperth Mónika

jegyző

Comments are closed.