Parkolófelújítás a Drégelyvár utcában

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Befejeződött a Drégelyvár utca 13–23. számú házak között a parkolók felújítása, és hamarosan elkészül a parkolóban található utak kopórétegének cseréje is. A helyszínen Tóth Imre alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője beszélt a fejlesztésekről.

Fotó: XVMÉDIA, Nagy Botond

Elmondta: a Drégelyvár utca 13–23. szám előtti gépkocsimegállók beton gyephézagos burkolata az elmúlt negyven évben alaposan elhasználódott. A parkoló árnyékolását biztosító növényállomány növekedése sok helyen a parkolófelület deformálásához vezetett, és megnehezítette a gépkocsik beállását. 

A parkoló felújítása időszerű volt, ennek megfelelően az önkormányzat a 2020-as költségvetésében el is különítette a beruházásra szánt pénzt. A felújítási munkálatok végül idén tavasszal kezdődhettek el. 

– A 150 parkolóhelyet magába foglaló terület csaknem 1500 négyzetméteres felületén kicserélték a burkolatot. Az új beton gyephézagos elemek murvával töltötték fel, így a csapadékvíz is el tud szivárogni. Mindemellett az úttest aszfaltburkolata is megújul körülbelül 1200 négyzetméteres felületen – jegyezte meg az alpolgármester.

A beruházás bruttó 48,5 millió forintjába kerül az önkormányzatnak. A parkolók felújítását a Répszolg Kft., az úttestét pedig egy alvállalkozó a Penta Kft. végezte, aki ígérte, hogy augusztus közepén befejezik a munkálatokat.

– A beruházás révén egy tisztább, rendezettebb környezetet tudunk biztosítani az itt élők számára, mellyel remélhetőleg a lakók is elégedettek lesznek – tette hozzá Tóth Imre.

 

Comments are closed.